Légiforgalom: erős növekedés bizonytalanságokkal

iho/repülés   ·   2011.08.16. 11:44
queque1_cimkép

Erős kilábolás az iparági hullámvölgyből – így jellemzi a nemrég nyilvánosságra hozott légiforgalmi adatokat az Airports Council International, a repülőterek nemzetközi szervezete. Összesítése szerint a globális utasszám 2010-ben az előző évihez képest 6,6 százalékkal nőtt, és elérte az 5,04 milliárdot, az idei első féléves emelkedés pedig 6 százalék. A teherszállítás is rekordot ért el, 91 millió tonnával és 15,3 százalékos növekedéssel.

A felmérés 157 ország 1318 repülőterére terjedt ki, és valamivel kisebb, 5,8 százalékos belföldi, míg erősebb, 7,7 százalékos nemzetközi forgalomnövekedést regisztrált. Ami a térségeket illeti, a legdinamikusabban fejlődő kontinens Latin-Amerika és a karibi térség volt, több mint 13 százalékkal, majd következik a Közel-Kelet, az ázsiai illetve csendes-óceáni zóna, a forgalomnövekedés Afrikában is komoly, kilenc és fél százalék. Észak-Amerikában és Európában a javulás csak 2 illetve 4,3 százalék, viszont ez a két régió továbbra is fedi a piac nagy részét.

Az érintett reptereken a gépmozgások száma 1,1 százalékkal 74 millióra nőtt, tehát az utasok számának növekedése egyben javuló kapacitáskihasználást mutat. A repterek csaknem hetven százaléka jelentett átlag 8,6 százalékos növekedést, a maradék 30 százalék viszont több mint négy százalékos visszaesést jelzett.

Az ACI az adatok alapján mind a repterek bővítését, mind a léginavigációs rendszerek gyors fejlesztését szorgalmazza, annak érdekében, hogy a növekvő forgalmat a légiiparág gazdaságosan és biztonságosan legyen képes kezelni.

Ugyanakkor az erős fejlődés adatai mögött erős bizonytalanságot okoz a magas üzemanyagár, a hitelválság, az árfolyamok állandó változása, az amerikai gazdaság lassuló növekedése és az emelkedő munkanélküliség. A fejlődő országok erős növekedése azonban továbbra is okot ad az optimizmusra – hangzik a nemzetközi szervezet nyilatkozata.

Kapcsolódó hírek