Légisztrájk Horvátországban

MTI   ·   2013.05.14. 12:00

A légitársaság két szakszervezetének felhívására kedd reggel sztrájkba lépett a CA alkalmazottainak kétharmada. A horvát légi szállító emiatt törölte két tucat járatát, öt járatot átirányított, 23 utat pedig bérelt repülőgépekkel bonyolít le – közölte honlapján a horvát közszolgálati rádió-televízió (HRT).

A keddi járatokra összesen 4600 utas foglalt helyet, a vállalat becslése szerint a változások mintegy 900 utazót érintenek.

Buzinban, a CA igazgatóságának épülete előtt kedd reggel mintegy száz pilóta és utaskísérő gyűlt össze, akik ragaszkodnak az áprilisban lejárt kollektív szerződésben foglalt szerzett dolgozói jogokhoz. A munkáltató az új kollektív szerződés szerint tavalyhoz képest csökkentené a dolgozók juttatásait.

A CA és a szakszervezetek képviselői hétfő késő estig nem tudtak egyezségre jutni. A légi közlekedésben dolgozók önálló szakszervezete kedden aláírta az új kollektív szerződést, a légi utaskísérők, valamint a pilóták képviselőivel folytatott tárgyalások azonban egyelőre nem vezettek eredményre.

Kapcsolódó hírek