Lelőtt 777-es: fontos roncsdarabok, fontos következtetések

iho   ·   2014.07.24. 16:15
cim3

Hivatalos jelentésre, végleges eredményre még feltehetően rengeteget kell várnia a világnak, különös tekintettel arra, hogy egy héttel a tragédia bekövetkezte után, még mindig nem léphettek a Malaysia MH17-es járat pusztulásának helyszínére a Hollandia vezette nemzetközi vizsgálócsoport tagjai Kelet-Ukrajnában.

A The Aviationist ezzel együtt a rendelkezésre álló fényképek alapján készített érdekes gyorselemzést. Mint arról korábban is beszámoltunk, a zuhanás helyszínén készült felvételek némelyikén egy-egy roncsdarabon látszanak azoknak a repeszeknek a nyomai, amelyek feltehetően a gép pusztulásáért felelős rakéta robbanófejétől származnak. Mint ismert, a légvédelmi és a levegő–levegő rakéták rendszerint nem közvetlen találattal érik el a befogott gép lelövését, hanem egy a célt érzékelő közelségi gyújtó berobbantja a harci részt, amelyből a kirepülő repeszek tömege aztán bevégzi a céltárgy elpusztítását.

Az Aviationist szakértőinek sikerült pontosan behatárolniuk azt a lemezdarabot, amelynek a fotóját először a Financial Times közölte, és amely a gép bal orr-részénél volt, felismerhető rajta a pilótafülke bal hátsó ablak-keretének jellegzetes vonala, a gép festésének ugyancsak jellemző csíkozásával.

A FT fotója, a The Aviationist ábrája a kérdéses roncsdarabról

A lemez nagyjából egy négyzetméteres lehet, és számos repesz-ütötte sérülés látható rajta, a különös az, hogy ezek a lyukak a peremükkel kifelé állnak, tehát a gépből távozó darabokat sejtetnek.

Mielőtt azonban ezt bárki is annak jeleként értékelné, hogy a gépen belül robbant valami, ez a szakértők szerint egészen mást jelent: azt, hogy a harci rész a gép orr-részének túloldalán robbant, elég közel ahhoz, hogy számos repesz átüsse az egyébként nem túl vastag borításokat, tehát ezek a srapnelek feltehetően az orr-rész jobb oldalán  léptek be a gép testébe és azt teljesen átütve a másik oldalon repültek ki.

Tegyük hozzá: gyanítható, hogy ha ugyancsak a gép orr-részében egy belső pokolgépes robbanás történt volna, az feltehetően egy ekkora méretű roncsdarabot sem hagyott volna egyben.

Két fontos következtetést lehet mindebből levonni: az egyik, hogy valóban inkább lehetett légvédelmi rakéta a 777-es pusztulásának oka, mint levegő–levegő rakéta. A harci gépek normális befogási pozíciója ugyanis a célhoz képest a hat óra, vagyis a harci gép hátulról közelít a lelövendő repülőeszközhöz és onnan indítja a rakétát. A legelterjedtebb levegő–levegő rakéták egyébként általában hőfejesek, vagyis nehezen elképzelhető, hogy a gép orr-részénél történik a detonáció, sokkal inkább a nagy hő-kibocsátású hajtóműnél vagy annak környékén.

A légvédelmi rakétát azonban az amerikai adatok szerint a gép útvonalához képest több tíz kilométerre elötte indították, vagyis ebben az esetben érthetőbb, ha a detonáció, a harci rész repeszes robbanása a gép orr-részénél történhetett.

A másik következtetést, amit a portál szakértői valószínűsítenek, az, hogy a gép személyzete gyakorlatilag a legközelebb volt a detonációhoz, a repeszek feltehetően azonnal végeztek velük, ezért nemigen lehetett lehetőségük egyáltalán felmérni, konstatálni, mi is történt a géppel.

A helyszín biztosításának és profi átvizsgálásának éppenséggel az lenne a jelentősége, hogy a hasonló nyomokat feltárják: megállapítsák, hogy a gép mely részei károsultak a találat következtében, mely részek estek szét a levegőben és melyek törtek össze zuhanáskor a földön. Ilyenkor a legkisebb roncsdarabnak meglehet a maga jelentése, mondandója a szakértőknek. Ugyancsak fontos lenne annak tisztázása, miféle robbanóanyag nyomai vannak a darabokon, mert ez is segít behatárolni, milyen típusú fegyverrel lőtték le a 777-est.

Mindenesetre a holland balesetvizsgálók jelentése szerint a gép két fekete doboza, a fedélzeti adatrögzítő és a pilótafülke hangrögzítője szerdán megérkezett az Egyesült Királyságba, Farnborough-ba, a brit légiközlekedési vizsgáló testület, az AAIB laboratóriumába. Maguk a burkolatok sérültek ugyan, de a memóriák jól működtek és megkezdődött az adatok letöltése. Az első jelentések szerint semmiféle nyoma nincs annak, hogy a rögzítőn tárolt adatokat bárki megpróbálta volna megváltoztatni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek