Lezuhant egy ukrán utasszállító Iránban, 177 halott

iho   ·   2020.01.08. 10:00
cim

A UR-PSR lajstromjelű gép a teheráni Imam Khomeini nemzetközi repülőtér 29-es jobb pályájáról szállt fel helyi idő szerint reggel hat óra után, hogy Kijevbe repüljön, ukrán hivatalos forrás szerint 168 utassal és kilencfőnyi személyzettel a fedélzetén.

(fotó: IRNA Twitter)

Az utasszállítóval a repülés nyolcadik, más forrás szerint ötödik percében szakadt meg a kapcsolat, a gép 7900 láb, vagyis kb. 2400 méter magasan volt, amikor bekövetkezett a zuhanás, a repülőtértől 12 mérföldre északnyugatra. Vannak szemtanúk, akik szerint a 737-es már akkor égett, illetve mások zuhanás közben láttak lángokat, a helyszínen készült fotók szerint lehetséges, hogy az utasszállító több darabban ért földet nem lakott területen, a becsapódást nem lehetett túlélni.

Az iráni hatóságok műszaki hibát emlegettek, ami ilyen rövid idővel a katasztrófa után szokatlan, de a gép pályáján nem mutatkozik olyan forduló, ami visszavezette volna kényzerleszállásra a gépet a repülőtér felé. Az iráni állami hírügynökség, az IRNA annyit közölt, hogy a pilóták nem jelentettek vészhelyzetet.

(fotók: ISNA)

A gépen lévők közül 147 volt iráni, 32 volt más országok állampolgára. (Az AvHerald repülésbiztonsági portál jelezte, hogy valami ezzel az adattal nem biztos, hogy stimmel, mert így a gépen lévők létszáma kettővel több lenne, mint amennyit hivatalosan nyilvánosságra hoztak.) A kilenc főnyi személyzet valamennyi tagja ukrán volt.

A netes fórumokon egyelőre sokféle vélemény kavarog mindenféle bizonyíték nélkül, látható, hogy az elmúlt napok politikai feszültségei erősen meghatározzák sokak gondolkodását az ügyről, a katasztrófa egyébként néhány órával azután történt, hogy iráni rakéták iraki koalíciós bázisokat támadtak, és ezután az iráni fegyveres erők riadókészültségben lehettek, a légvédelem ellencsapásra számíthatott.

A hajtómű kigyulladása mellett előkerültek olyan teóriák, egy jordániai, forrás megjelölése nélküli lapjelentésre hivatkozva, miszerint a gépet az iráni légvédelem véletlenül lelőtte. Mások szerint esetleg pokolgép robbant, vannak, akik ennek nyomait vélik felfedezni a lezuhant gép egyik törzsdarabjáról készült felvételen, vannak, akik szerint ilyen nyomok nincsenek a roncsokon.

Ukrajna iráni nagykövetsége viszont egy másik iráni hírügynökség, az ISNA jelentése szerint, cáfolja a terrorakciót a katasztrófával kapcsolatban, és a hozzáférhető iráni források is technikai hibát emlegetnek.

Portálunk érdeklődésére egy egykori közforgalmi pilóta elmondta, abból a magasságból, ahol a géppel megszakadt a kapcsolat, az egyik hajtómű kigyulladása mellett szerinte a gép visszajuthatott volna a repülőtérre.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek