Madárütközés okozta a magyar műrepülő halálát? Videó!

iho   ·   2014.03.10. 16:45
cim

Újabb fontos részletek derültek ki Nádas Tamás katari balesetével kapcsolatban: mint beszámoltunk róla, a 45 éves kiváló magyar sportrepülő egy bemutató közben ütközött a Dohától északra fekvő Al Khor repülőtéren a földnek, és azonnal életét vesztette.

(fotók: JETFly.hu)

A JETfly interjút közöl Tóth Lászlóval, egykori MiG–21-es pilótával, aki Nádas Tamásnak az Öböl-országokban zajló fellépéseit szervezte, és aki annak a Nissan GTR versenyautónak a jobb ülésében ült, amellyel Nádas Tamás „versenyzett” a katari Al Khor repülőtéren.

A beszélgetésből kiderül például, hogy a magyar pilótának a balesettel végződő volt aznap a harmadik felszállása, előtte volt egy gyakorló repülése és egy bemutatója, egyébként korábbi hírekkel ellentétben nem az új Extra 330-ast, hanem még az amerikai gyártmányú Edge-540-est repülte.

Balra a Nissan sportkocsi: a bemutató lényege az autó és a repülőgép versenye volt

A katasztrófával végződő utolsó manőver egy háton áthúzás volt, a sportkocsival párhuzamosan repülve, azt hátulról megközelítve. Tóth Tamás mondandójának a lényege, hogy a gép feltehetően vagy madárral ütközött, vagy a keresztbe – netán szembe – repülő madár zavarhatta meg a pilótát a manőver végrehajtásában. Az ütközés azért valószínűbb, mert, mint az interjúban olvasható, „a gép szárnyán, a madár feltételezett becsapódási helyén szövetmaradványokat talált a hatóság, ezek DNS-vizsgálata folyamatban van”.

Korábban a Gulf Times által idézett szemtanúk egyike veszélyesen alacsonynak tartotta azt, ahogy Nádas Tamás a pálya fölött háton áthúzott. A JETFly által közölt felvételeken ugyanakkor jól látható, hogy a gép a becsapódás előtt egyszer valamennyire megemelkedik, majd ismét visszasüllyed a pálya közvetlen közelébe, azután megint nyer némi magasságot, és ekkor történik valami, amitől a vezérsík eléri a földet, a gép a betonra csapódik.

A felvételen ugyanakkor kivehető a szemberepülő madár körvonala is. A műrepülő pilóta ebben a pozícióban, háthelyzetben, negatív terhelés mellett tudja a gép magasságát növelni a botkormány előrenyomása révén, de ilyen kis magasságban más elkerülő manőverre nem is igen van lehetősége. Ugyanakkor a nagy sebesség miatt a madárütközést ebben a helyzetben szinte lehetetlen kivédeni, ha egyáltalán képes észlelni a repülőgép vezetője a közeledő veszélyt

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Katonai repülés

Elment az utolsó Puma is

MTI/iho   ·   2021.01.24. 09:10

Végső búcsút vettek szombaton Budapesten a 97 esztendős korában, december 30-án elhunyt Frankó Endre nyugállományú főhadnagytól, aki a legendás 101. Puma Honi Légvédelmi Vadászrepülő Osztály utolsó, harcban is bevetett pilótája volt.