Már kétszázezernél is többen használják a Vonatinfó applikációt

iho/vasút   ·   2016.02.05. 12:29

A MÁV-START tavaly márciusban vezette be az ingyenes applikációt, melynek segítségével a vonaton utazók útközben is figyelemmel kísérhetik okostelefonjaikon a vasúti közlekedési információkat, híreket. Az alkalmazás eleinte az Android és az iOS-es operációs rendszerű készülékeken volt elérhető, néhány hónappal később már a Windows Phone-os változata is elkészült. A Vonatinfó töretlen népszerűségét mutatja, hogy 2016. február elejére már kétszázezernél is többen töltötték le az alkalmazást okostelefonjukra (130 ezren Androidos, 44 ezren iPhone-os, 26 ezren pedig Windows-os készülékre), megjelenése óta pedig az ötös skálán nagyon jó, 4,5 körüli értékeléssel fut az Android alkalmazásboltjában, a Play Store-ban.

A Vonatinfó mindent tud a vonatokról: az utazás időpontja, az indulási és érkezési hely, valamint az igénybe vehető kedvezmények kiválasztása után segít az optimális útvonal meghatározásában, információt ad az esetleges átszállásokról és az állomásokról, megmutatja a menetjegy árát, jelzi a pótjegyváltási kötelezettséget, a vonatok pillanatnyi helyzetét és sebességét pedig térképen is követi. Az applikáción a MÁVINFORM hírei folyamatosan frissülnek, így az utasok menetközben is tájékozódhatnak a vonatforgalmat érintő korlátozásokról, fennakadásokról, vagy egyéb változásokról. Az alkalmazás működése nem jár nagy adatforgalommal - adja hírül a vasúttársaság.

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.