Már tesztelik Katowice Modertrans-villamosait

iho   ·   2015.08.13. 13:45
400px_slaskie_moderus_beta

A járműveket decemberben kezdte el építeni a lengyel Modertrans. Az első villamost jelenleg a gyártó poznani üzemében vetik alá különböző teszteknek, és várhatóan augusztus végén veheti át a vajdaságban üzemelő villamosvonalakért felelős Tramwaje Śląskie. A Modertrans szerint a körülbelül nyolcvan százalékban elkészült kocsikat a tervek szerint október végéig leszállíthatják, és még az éven forgalomba is állhatnak – adja hírül az International Railway Journal.

Tizenkét, mindössze huszonhat százalékban alacsonypadlós Moderus Beta villamost állít üzembe a dél-lengyeloszági Katowice az év végéig<br>(fotó: Railway Gazette)

A normál nyomtávú, háromrészes, két vezetőállásos Moderus Beta MF 16 AC BD villamosok hatszázhatvan voltos egyenáramról üzemelnek. A tizennyolc méter hosszú kocsikat nyolc, összesen négyszáz kilowatt névleges teljesítményre képes, váltakozó áramú vontatómotor mozgatja. A járművek huszonhat százalékban alacsonypadlósak, a belépőmagasság az ajtóknál harmincöt centiméter. Az utastérben összesen 198 utas fér el, közülük negyvenhatan foglalhatnak helyet. A jobb utaskomfort érdekében a villamosokon nyomkarima-kenést alkalmaznak, valamint utastájékoztató-rendszert is telepítenek, amely négy, harmincnyolc hüvelyk átmérőjű kijelzőből és egy adatrögzítőből áll.

A 47,4 millió zloty, körülbelül 12,5 millió dollár értékű közbeszerzést részben az Európai Unió Kohéziós Alapjának Infrastrukturális és Környezetvédelmi Programja finanszírozza. A járművásárlás a Katowicében és további tizenhárom környező városban szolgáltató Tramwaje Śląskie harminc vonalból álló, 196 kilométernyi villamoshálózatának modernizálására létrehozott projekt második fázisa – számol be a Railway Gazette.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek