Marhák a pályán Venezuelában

iho/repülés   ·   2012.03.10. 18:00
aserca_cim

Az Aviation Herald repülésbiztonsági portál jelentése szerint az Aserca Airlines YV348T lajstromjelű kéthajtóműves McDonnell Douglas MD-82-ese a fővárosból, Caracasból 125 utassal a fedélzeten teljesített járatot Santo Domingo Uribante repülőterére, a fővárostól vagy 640 kilométerre délnyugatra. A tehenek elütése leszálláskor történt, az utasoknak nem esett bajuk, a gép bal főfutója és baloldali fékszárnya megsérült. Az utasok a leszállópályán vészkiürítéssel, csúszdákon hagyták el a gépet, amit aztán el kellett vontatni a helyszínről.

Nemzetközi repülési fórumokon arról számoltak be, hogy nem két, hanem egy összesen húsz-huszonöt állatból álló egész gulya tartózkodott a repülőtéren. Az ütközést elszenvedő két marha nem élte túl a balesetet. A baleset éjszaka történt, az állatok gazdáját, egy a pályától északra fekvő közeli farm tulajdonosát letartóztatták, helyi hírek szerint a Luis Anaya nevű férfit komoly eljárás fenyegeti. A repülőtérnek volt kerítése, de egy helyen átvágták.

A baleset helyszíne a Google Earth műholdképén: a gép a 30-as pályán landolt, tehát délkelet felől

Nemzetközi repülőfórumokon bukkant fel az a vélemény, hogy a balesetet nagyon szerencsésnek kell minősíteni. Ha kicsit is másképp történnek a dolgok, ha az állatok közelebb vannak a földetérési ponthoz, és ha emiatt nagyobb sebeséggel történik az ütközés és a gépet vezető pilóta elveszti uralmát a gép felett, komoly katasztrófa lehetett volna a tehenek elütéséből.

(fotó: aircraftimages.net, Roberto Leiro)

Az Aserca Airlines 1991 óta működik, elsősorban venezuelai belső járatokon dolgozik, azonkívül menetrend szerint jár Arubára és Curaçaóra is, valamint chartereket repül a karinbi térségbe sőt, az Egyesült Államokba. Gépparkja meglehetősen koros DC-9/MD-80-82-es farokhajtóműves utasszállítókból áll, az acas adatbázisa szerint 20, a légitársaság saját oldala szerint 17 ilyen gépet üzemeltetnek, és még van egy szintén elég idős üzleti gépük, egy North American Sabre 40-es.

Ugyancsak nemzetközi fórumokon terjed a hír, hogy az eset óta a repülőgép kapitánya a társasági szlengben a „Butcher”, vagyis „Mészáros" becenevet kapta.

Kapcsolódó hírek