MAX-várakozások: következik a nagy átrepülés!

iho   ·   2019.08.21. 15:00
cim4

 

Nincs határidő, menetrend, hangsúlyozta nemrég a szövetségi légügyi hivatal képviselője, a 737 MAX letiltott példányainak visszatérése a forgalomba kizárólag attól függ, mikor bizonyosodik be, hogy biztonságos a repülésük. Ezzel együtt sok jel mutat arra, hogy még az ősz folyamán az altípusnak ismét lesz érvényes légialkalmassági engedélye és újra repülheti a járatokat. A Boeing korábbi nyilatkozataiban októberre tette a remélt fordulatot.

Az érintett légitársaságok közül néhány már megkezdte a jegyek árusítását is a MAX verziókkal teljesítendő járatokra, márpedig nyilván nem tennék, ha nem lennének eléggé biztos információik a letiltás várható feloldásáról. Az „optimista” társaságok között vannak olyan óriások is, mint a United és az American, a légicégek az év hátralévő hónapjaiban 32600 járatot terveznek újra a most még letiltott gépekkel. Ezzel együtt vannak most is utasok, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a megváltott jegyük birtokában ne egy MAX 737-essel repüljenek az úticéljukra, nekik a társaság kell, hogy biztosítson átfoglalást vagy visszatérítést.

Maga a Boeing azt jelentette be, hogy többszáz alkalmazottat vesz fel éppenséggel abból a célból, hogy megfelelő karbantartást végezzenek a leállított gépeken és előkészítsék őket az átadásra. A keresett szakmák: avionikai szakemberek, repülőgépszerelők, elektromos rendszerekre képzett munkások. A nagyszabású hadművelet keretében a Rentonban legyártott de át nem adott gépeket, amelyek egy részét a szélestörzsűek gyártási központjában, Everettben tárolták, átrepülik az ugyancsak Washington állambeli Moses Lake repülőtérre, ott tervezik végrehajtani ezeket a tennivalókat.

Többszáz gépről van szó, ugyanis, noha korábban voltak erre vonatkozóan feltételezések, a Boeing nem állította le a MAX gyártását, csak az átadásokat. Moses Lake egyébként egyike a Boeing teszt-központjainak, általában jóidős, tágas reptér két hosszú pályával, az egyik az űrrepülőgép tartalék leszálló lehetősége volt (4110 méter), a távolsága Rentontól légvonalban csak 215 kilométer. (A hatóság erre a repülésre még az általános tilalom idején is adhat külön engedélyeket, mint ahogy legálisan végezte a teszteket az elmúlt hetekben a gyártó is a típussal.) Az elkészült MAX-flotta átrepülése ezzel együtt egyike lesz az aviatika eddigi legnagyobb logisztikai kihívásainak, noha hivatalos szám nincs, de becslések szerint kétszáznál több 737 MAX kell, hogy eljusson Moses Lake-be, ahonnan nyilván az átadások ütemében térnek majd vissza Seattle környékére, valamelyik átadóközpontba.

Az amerikai gyártó számára a 737 MAX leállítása becslések szerint 8 milliárd dollárjába kerül, ennek jelentős része a légitársaságoknak fizetendő kompenzáció, amelynek mértéke nyilván szintén annak függvénye, mikor állhatnak forgalomba ismét a gépek.

Mint ismert, a MAX-katasztrófák egyik érintettje tavaly ősszel a Lion Air volt, nos a társaság, amely korábban a 187 gépes rendelés törlésével fenyegetődzött, most azt hozta nyilvánosságra, hogy ellenkezőleg, gyorsabb ütemben követeli több MAX leszállítását, hogy ne valljon kudarcot a társaság bővítési programja, és abban az esetben helyezi kilátásba a MAX-okról való áttérést más típusra, ha ezt a Boeing nem tudja teljesíteni.

Azok a légitársaságok is készülnek a légialkalmasság helyreállítására, amelyek saját bázisukon tárolják a leállított gépeket, például megfelelő takarással próbálják megóvni a futóművek gumijait, az Air Canada egy délebbi tárolóhelyet keres, hogy a MAX-ok ne legyenek kitéve a kemény kanadai ősz-tél viszontagságainak. A Southwest, a típus legnagyobb üzemeltetője a száraz Mojave sivatagban, Victorville repülőterén tárolja a gépeit, ahol a karbantartók hetente egyszer mindegyik gép hajtóműveit beindítják és 15-20 percig járatják alapon. Időről időre be kell kapcsolni a gépek elektromos rendszereit is.

A 737-eseken lehetőség szerint ragasztócsíkokkal kell lefedni az ablakok illetve a pilótakabin szélvédőinek peremeit, a kabinban le kell engedni az ablakokon az árnyékolókat és le kell fedni az üléseket is. Egy arizonai repülőgép-tároló központban elmondták, külön ügyelnek arra, hogy eltávolítsák azokat a fészkeket, amelyeket a madarak „szerelnek” a raktározott gépekre, abban a hiszemben, hogy a nagy kollégák már nem szállnak fel többé.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.