Medvegyev letiltja a nem biztonságos gépeket

iho/repülés   ·   2011.09.12. 15:56
Yakovlev_Yak-42_cim_1

Medvegyev orosz elnök, igéretének megfelelően, a földre kényszeríti azokat a légitársaságokat, amelyek nem képesek garantálni a repülésbiztonságot.

Az államfő azután jelentette be tervezett lépéseit, hogy múlt héten, Jaroszlavl repülőteréről elstartolva lezuhant egy Jak-42-es, amely a város hokicsapatát vitte volna Minszkbe. A katasztrófa egyik súlyos sérültje most halt meg a kórházban, ezzel a halálos áldozatok száma 44-re emelkedett.

Medvegyev rendelete szerint a kormánynak korlátoznia kell a nem biztonságos légitársaságok tevékenységét és a parlament elé kell terjesztenie a Repülési Törvény módosítását. E módosítások vezetnék be a nemzetközi repülésbiztonsági normákat az orosz jogba. A módosítások kiterjednének a polgári légiközlekedés biztonsági rendszerének kidolgozására éppúgy, mint a pilótaképzésre.

A javaslat egyben komoly szankciókat is tartalmaz a szabályok megszegőire nézve, bünteti a nem megfelelő repülésvégrehajtást, és a szövetségi közlekedési hatóságoknak több jogkört ad például arra is, hogy egy-egy repülőgépet a földre parancsoljanak, illetve egy-egy légitársaság repülési tevékenységét korlátozzák.

Az elnöki direktíva jövő februárig írja elő azokat a sürgős lépéseket, amelyek a lízingelt gépekre is kiterjesztik a biztonsági követelményeket, függetlenül attól, hogy az illető repülőgép milyen gyártmányú.

Az orosz repülőgépek modernizálása során fel kell szerelni a típusokat az ICAO előírásainak megfelelő összeütközés-elkerülő és földközelségjelző berendezésekkel. Medvegyev ugyancsak fontosnak tartja a pilótaképzés átalakítását. "Az emberi hiba bármilyen oszágban lehetséges faktor a légibalesetekben, és mindent meg kell tennünk ennek a tényezőnek a csökkentése érdekében " - tette hozzá az államfő.

Kapcsolódó hírek