Megint összetört egy magyar Gripen

MTI/iho   ·   2015.06.10. 11:59
gripenbaleset_cim

A baon.hu úgy tudja, a pilóta Kádár Sándor csigolyatörést szenvedett, és mentőhelikopterrel szállították a budapesti Honvédkórházba.

Korábban írtuk:

Stabil állapotban a kecskeméti megyei kórházban ápolják azt a Gripen-pilótát, aki szerda reggel katapultált a város katonai repülőterén - jelentette be a honvéd vezérkar helyettes főnöke sajtótájékoztatón, Budapesten. Orosz Zoltán altábornagy elmondta: az első vizsgálatok szerint javítható a JAS-39 C Gripen repülőgép, amellyel pár perccel kilenc óra után szállt fel a tapasztalt Kádár Sándor őrnagy, aki kevéssel később jelezte, hogy többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját.

Az Ihsn.hu információi szerint a gép már a hasán csúszott, mikor balra kitört, a pilóta katapultált. A szemtanúk szerint az ernyő kinyílt. A Magyar Honvédség Légi Kutató-Mentő Szolgálatának mindkét helikopterét (Pápa-Szolnok) riasztották, mert nem volt kiszámítható, hol kell katapultálnia a pilótának. A pilótát helikopter vitte kórházba, az állapota stabil, közölte Orosz Zoltán. Későbbi vizsgálatok döntik majd el, hogy továbbviszik-e Pestre a Honvéd Kórházba. A pilóta, Kádár Sándor őrnagy nagyon jól teljesített, megóvta, amit lehetett, hangzott el a sajtótájékoztatón.

A kényszerleszállás 9 óra 15 perckor történt. Orosz azt mondta: a gép az első vizsgálatok alapján még javítható. Szakmai vizsgálat indul, az első információk szerint műszaki hibáról van szó, a háttérbeli folyamatokat is meg kell vizsgálni. A többi gépet is átvizsgálják, de a meghibásodás jellege nem feltételezi, hogy a többinél is előjön. Az átvizsgálás végéig nem szállnak fel a magyar Gripenek, de ez a természetes eljárás, mondta az altábornagy. A honvédség szerint a szeptemberi Baltic Air Policing és a hazai légvédelem ellátható, de az időszakos kiesést kezelni kell.

Utoljára májusban volt hasonló baleset Csehországban, akkor kkor egy kétüléses Gripen tört össze, mert leszállás közben – egyelőre ismeretlen okból – nem tudott megállni, és a kifutópálya vége után felborult és összetört.

A szaktárca azt írta: június 10-én a Magyar Honvédség egyik JAS-39 C Gripen típusú repülőgépén a felszállás után a repülést veszélyeztető műszaki hiba lépett fel, ennek következtében a pilóta megfelelő biztosítás mellett 10 óra 52 perckor kényszerleszállást hajtott végre, miközben katapultált. A pilóta eszméleténél van, orvosok vizsgálják – áll a közleményben.

Az esetről a Honvédelmi Minisztérium szerda délben sajtótájékoztatót tart Budapesten.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek