Megjelent az új vasútitörvény-tervezet

iho   ·   2015.04.03. 17:31

A napi.hu idézi a kormány honlapján megjelent törvénytervezetet, melynek indoklása szerint Magyarországnak meg kell felelnie a 2012-ben született uniós irányelvnek, amely részben átalakította a vasúti társaságok részére nyújtott szolgáltatásokat, amelyek a pályahálózat-használati díj-képzés és számítás szabályait is megváltoztatták. Az irányelv olyan változásokat hozott a vasúti szabályozásba, amely szükségessé teszi a hazai törvény módosítását is.

Így például a tervezetből kikerültek azok a kötöttpályás rendszerek – így például a trolibuszok és a sífelvonók –, amelyekről eddig a vasúti törvény rendelkezett. Az irányelv alapján ugyanakkor új kategóriák kerültek be a tervezetbe. Így például – az országos pályahálózattól és az azon nyújtott szolgáltatásoktól – külön szolgáltatási körben kezeli a városi, helyi, térségi és elővárosi rendszereket.

Az irányelv lehetőséget teremt arra is, hogy a szabályok alól kivonják azokat az ipari üzemeket, amelyek a területükön, saját tulajdonban lévő mellékvágányokat és vonalakat üzemeltetnek. A jelenlegi törvény ezeket saját célú pályahálózatoknak nevezi, míg a tervezet visszahozza a régi „iparvágány” fogalmat. Ezekre tehát nem kell alkalmazni az uniós irányelv szabályait.

A pályahálózat-működtetőre vonatkozó legfontosabb előírás a pénzügyi egyensúly fenntartása, amely az állami költségvetéssel szemben is sokkal szigorúbb feltételt támaszt. Ez túlmutat az éves költségvetési szemléleten, ezért feltehetően az eddigiektől eltérő költségvetési tervezést igényel. A vasúti járművekkel kapcsolatban belekerültek a tervezetbe a karbantartásért felelős szervezetre vonatkozó alapvető rendelkezések is. A vasúti munkavállalókkal kapcsolatos szabályozás csak kismértékben változik. Eddig közösségi szabályozás csak a nemzetközi forgalomban részt vevő vonatszemélyzetre vonatkozott, de számos – a munkavégzéssel összefüggő – kérdést rendezni kell a tervezetben, különös tekintettel a 2012-ben megalkotott új Munka törvénykönyvére is.

A vasúti munkavállalók képzésével kapcsolatban is van módosítás a tervezetben: nem a vasúti vizsgabiztosok maradtak a tanúsítók, hanem a Vasúti Vizsgaközpont lett a képzési tanúsító szervezet. A piacfelügyeleti tevékenységet ellátó vasúti igazgatási szerv esetében is több új, függetlenségi feltétel jelenik meg. A vasúti igazgatási szervnek „szervezetét, pénzügyi döntéseit, jogi felépítését és döntéshozatali funkcióit tekintve függetlennek kell lennie, bármely pályahálózat-működtetőtől, díjképzési szervezettől, elosztó szervezettől vagy kérelmezőtől”.

A tervezet a vasúti igazgatási szerv működésére, vezetőjére és munkavállalóira is szigorú feltételeket szab. A tervezet a jelenlegi megoldást követi, amikor a Nemzeti Közlekedési Hatóságon (NKH) belül, annak részeként működteti a vasúti igazgatási szervet. A vasúti intézmények új eleme a Vasúti Állandó Választottbíróság. Ilyen az energetikai ágazatban 2008 óta működik, ahol a piacnyitási folyamatok indokolták a létrehozását.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek