Megjött Debrecenbe a negyedik CAF villamos

iho   ·   2013.09.20. 17:44

Két darabban érkezett a negyedik CAF-villamos is Debrecenbe, adta hírül a városi portál. A jármű hátsó része csütörtökön fél öt előtt néhány perccel már az Ispotály utcán volt. A jármű elejét szállító kamion pedig a Salétrom utcán a DKV telephelyére próbált bekanyarodni, de nem volt könnyű manőver. Egy parkoló autót körülbelül 10 embernek kellett arrébb rakni, hogy elférjen a kamion.

Sok érdeklődő figyelte a járművet. Legközelebb a jövő hónapban lesz hasonló látványosság – kétszer is. A tervek szerint októberben érkezik még újabb két jármű.

– A jövő hónapban két villamos érkezik még Debrecenbe. Október elején jön az ötödik és október második felében, 20-a környékén várható a hatodik jármű – tájékoztatott Pongor Csaba, a DKV Zrt. műszaki igazgatója.

(fotó: dehir.hu)

A negyedik villamost több mint egy óra alatt tették sínre. A járművet az Ispotály utcai remízben tárolják és a vizsgára vár. Közben az első két új villamos folyamatosan futja a próbaköröket. A típusengedélyhez október végéig a két járműnek összesen tízezer kilométert kell teljesíteni. Ebből már körülbelül nyolcezer kilométert futottak.

Ha az ütemterv szerint halad a munka, akkor december 20-ra elkészülhet az új pálya. A tervek szerint akkorra már a 18-ból 12 új villamos lesz Debrecenben. Így elképzelhető, hogy január és március között nem teljes üzemben ugyan, de beindíthatják a 2-es villamost.

Kapcsolódó hírek