Hűvös nyitány a Balatonon

iho/hajózás   ·   2016.03.26. 13:06

Az elmúlt két évben jól ment a kikötővel rendelkező önkormányzatok tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt.-nek (Bahart), a társaság ugyanis 2014–2015-ben kimagasló forgalmat ért el, évi kürülbelül 400 ezer utast szállítva. Idén is legalább hasonló üzletmenetre számít a cég, és ennek érdekében alakítottak ki új menetrendet, bővítettek a programokon és szolgáltatásokon, és szolgálatba állt a felújított Siófok katamarán. Ami az új menetrendet illeti, a Bahart megoldotta, hogy a tóparti rendezvényeket hajóval is meg lehessen közelíteni, illetve az úgynevezett „egyedi járatokkal” a főszezonon kívül is elérhetők legyenek a települések. A főszezonban késő esti hajójáratok is indulnak, továbbá bevonják a menetrendi hajózásba a cég gyorshajóit. A programokról szólva Varázshajó névvel gyerekhajó programot szerveznek, de borkóstolással egybekötött sétahajók is cirkálnak majd a tavon, és rendszeresen kifut a tóra a Balatoni Minimax Gyerekhajó is. Elérhetővé válik a legfrekventáltabb Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalon a hajókra telepített utastájékoztató rendszer, a nyártól pedig minden hajón és kikötőkben ingyenes wifi szolgáltatást nyújtanak.

A Bahart három katamaránt üzemeltet, ezek egyike a teljes koncepcionális változáson átesett Siófok (a másik kettő a Füred és a Badacsony), rá sem lehet ismerni az elődre. A szemnek is tetsző hajó immár több funkciót egyesít: fő profilja, az utasszállítás mellett lehetőség nyílik rendezvények lebonyolítására a fedélzetén, és remek lehetőséget kínál az éjszakai szórakoztatásra is. Mindezt úgy – és ezek tényleg nem elcsépelt marketing maszlag –, hogy tervezői modernitást, a trendeket jól ötvözték a funkcionalitással, megvalósult a hajó körbejárhatósága, a zárt terek átjárhatósága és több irányból való megközelíthetősége. Az áramvonalas külső felületek, a legömbölyített, íves vonalak, a bababarát helyiségek, a kerékpár tárolási lehetőség, újszerű térkialakítási egységet képez – az eredeti járműből szinte csak a hajótestet használták fel az újhoz; a Fürednek és a Badacsonynak egyelőre megmarad az a katamarános sajátossága, hogy nagy üvegfelületeiken lehetett kitekinteni a vízre, de a tóval nincs meg az a közvetlen kapcsolat, ami a társaság többi hajóján jellemző. Ugyanakkor a Siófok Magyarország első teljesen akadálymentesített hajója, a két fedélzeti szint között például lépcsőlift működik. A hajó legfelső szintjén egy prémium kategóriás kávézót alakítottak ki, ahol a menetrendi hajóállomáson való várakozás során nem utasként a fedélzetre lépő vendégeket fogadják.

Három év után emelt árat a hajótársaság, a mérték nem zsebbe vágó, útvonalanként száz–kétszáz forintos pluszköltséggel kell számolni. A jegyáremelés mellett idén is él minden korábbi kedvezmény, sajnos online egyelőre nem lehet balatoni hajóra jegyet venni. A balatoni kompárak viszont nem változtak, jelenleg negyven percenként közlekedik a komp Szántód és Tihany között – a húsvéti hétvégén a Kossuth Lajos és a Széchenyi István pendlizett a Szántódi szorosban. Fedélzetünkön kabátos népek gyönyörködtek a borús időben is fenséges látványt nyújtó tóban – de sem a március végi hűvös/szeles időben, sem a Balaton nagyszerűségében nincs semmi rendkívüli.

 

Korábban írtuk:

Kastélyok, várak újulhatnak meg a Balaton körül, kikötők korszerűsödhetnek, megépülhet a balatoni körvasút, közúti-, vasúti fejlesztések valósulhatnak meg, megújulhat a balatoni bringakörút – és ez csak a tervek egy része. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere kifejtette, az hogy a hajózási szezonnyitást a tó körüli települések együtt ünneplik, az egységet szimbolizálja. A tó körüli településeket a Balatonon kívül a térség turizmusáért folytatott munka is összeköti, ezért nem mondhatnak le egy hivatalos balatoni turisztikai régió létrehozásáról.

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója beszámolt arról, az elmúlt évet a tervezett 70 helyett 110 millió forintos eredménnyel zárta a társaság. A kétszer kétmilliárd forintnyi nevesített hazai fejlesztési forrás, amit a társaság kaphat az új fejlesztési ciklusban, rég nem látott lehetőséget jelent a cég számára. Szólt arról is, hogy egy év múlva esedékes a tulajdonosok 1,5 milliárd forintos tőkeemelése, amit elengedhetetlennek tart a menedzsment a társaság megújulásához.

A Siófokon kezdődő, majd Balatonfüreden folytatódó 170. hajózási szezonnyitó ünnepségen több százan vettek részt. Az ünnepség részeként adták át a felújított Siófok nevű katamaránt. A küllemében és funkcionalitásában egyaránt megújult jármű a Balaton első teljesen akadálymentesített hajója.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek