Megszépült Csörgő a Hortobágyon

Szever Dániel   ·   2013.10.14. 06:29
CSC_0129

A gyártásuk negyvenedik évfordulóját idén ünnepelő mozdonyok több debreceni – így főként a Hortobágyot átszelő, 108-as vonalon dolgozó – tagja is hasonló programon esett át az elmúlt években. A legutóbbi szerencsés jármű, a 172-es szeptember végére készült el. A típus legmagasabb fűtőházi szintű felújítását az utóbbi időkben főként Dombóváron és Miskolcon végezték, de ez a mozdony mégis otthonában, Hajdú-Bihar megye fővárosának fűtőházában újult, szépült meg.

Csillogás a fehérgyarmati személyvonat élén Tócóvölgy állomáson<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a külön nem jelölt felvételeket a szerző készítette)</br>

Főműhelyi nagyjavításon utoljára 2003 első felében járt, még hatvani „színekben”, M41 2172 pályaszámon. Akkoriban már javában zajlott a Csörgők remotorizációs programja a szolnoki járműjavítóban, így a mezeibb ráncfelvarrások egyre inkább háttérbe szorultak. Az utolsó ilyen jellegű megmozdulás az úgynevezett C+K felújításuk, amin 2012 májusáig több hagyományos 418-as is átesett. Fő ismertetőjegyük a tetejükön látható klímaberendezés. Annak ellenére, hogy beváltak, megérte a felújítás, a tavaly májusban futópróbázott 418 153-as volt az utolsó szerencsés, amely bekerült ebbe a programba.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek