Megvesztegették a vizsgabiztosokat

MTI   ·   2023.01.05. 12:35

A Központi Nyomozó Főügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat 58 ember ellen a Fővárosi Törvényszéken egy műszaki vizsgaállomáson történt korrupciós ügyben.

Előzmény: még 2016 elején a közúti közlekedésben részt vevő járművek hatósági műszaki vizsgáztatását végző vizsgabiztosok abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el a velük rendszeres kapcsolatban álló egyes ügyintézőktől. A gépjárművek műszaki vizsgáztatásában meghatalmazottként eljáró, adminisztratív feladatokat végző ügyintézők a gördülékeny vizsgáztatásért rendszeresen fizettek a vizsgabiztosoknak alapdíjnak tekinthető vesztegetési pénzt; az ötezer forintos alaptarifát – műszaki hibák esetén – további összeggel egészítették ki. A 39 ügyintéző majdnem 58 ezer autót érintően, mintegy 300 millió forint korrupciós pénzt adott át 16 vizsgabiztosnak; ők a pénzt egymás között elosztották – az összeg a napi több tízezer forintot is elérte. A vizsgabiztosok a korrupciós tevékenységükről tudomás szerző, és a vizsgaállomáson dolgozó további négy hivatalos személynek a hallgatásukért cserébe részesedést adtak az átvett vesztegetési pénzből.

A vádiratában az ügyészség a vizsgabiztosok esetében letöltendő börtönbüntetést, több millió forintos pénzbüntetést, végleges hatályú közszolgálati jogviszonyhoz kötött foglalkozástól eltiltást és vagyonelkobzást indítványozott, az ügyintézők többsége pedig egy–két millió forintos pénzbüntetésre számíthat. Több olyan kormánytisztviselő is akadt, akinek balatoni ingatlanát, illetve nagyobb értékű új autóját lefoglalták, és szinte mindegyiküknél talált az ügyészség készpénzt, illetve értékpapír- vagy befektetési számlán lévő többmilliós megtakarítást is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Hajózás Belvíz

Korrupt hajóvizsgáztatókat ítéltek több év börtönbüntetésre

MTI/iho   ·   2023.03.15. 15:00

Bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás miatt a Fővárosi Törvényszék letöltendő börtönbüntetésre ítélt két embert, akik hajók vizsgáztatásának ügyintézéséből éltek, de úgy állítottak ki üzemképességi vizsgairatokat, hogy a hajókat meg se vizsgálták.