Menthetetlen a Szőke Tisza

iho/hajózás   ·   2012.03.20. 10:40

A szegedma.hu híradása szerint minden önkéntes igyekezet ellenére a Szőke Tisza menthetetlennek tűnik. Az egykor Szeged látványosságának számító hajó a téli jégzajlás során sérült meg, feltehetően a hajófenéken, ekkor kezdett apránként süllyedni.

Az önkéntes mentőakció eredeti tervei szerint egy bárkát süllyesztettek volna el a Szőke Tisza mellett, amit a víz alatt a hajóhoz kívántak rögzíteni. Ezt követően a bárkát ismét vízmentesítenék a szakemberek, ami ezáltal kiemelné a veterán járművet a folyómeder iszapjából.

Sajnos a kiemelés alapfeltétele lenne, hogy a hajó kellő számú helyiségét szivattyúzással vízmentessé tegyék. Azonban a hajó feneke és a kabinok közötti válaszfalak olyan rossz állapotban vannak, hogy a napokig tartó szivattyúzást követően perceken belül ismét megtelnek a vízszint alatt lévő helyiségek.

 

 

Félő, hogy a mentési akciónak és egyben a Szőke Tisza karrierjének is véget fog vetni a közelgő árvíz. Az Országos Vízijelző Szolgálat szerint a folyó vízszintje a következő napokban két méterrel emelkedik, elárasztva a veterán hajó újabb fedélzetét. A Szőke Tisza megmentéséért küzdő civil szervezetek lehetőségei ezzel kimerülnek.

Kapcsolódó hírek