Merénylet Pakisztánban: felrobbantották a személyvonatot

MTI/iho   ·   2013.10.21. 15:50
pokolgep00
A tartományi belügyminiszter tájékoztatása szerint a robbantás célpontja egy személyvonat volt. A szerelvény Kvettából, Beludzsisztán tartományi székhelyéről indult, és Ravalpindibe tartott. Ez utóbbi a pakisztáni főváros, Iszlámábád tőszomszédságában fekszik.

A helyi sajtó szerint a merénylet Nászirábád közelében történt. A sebesülteket is ennek a városnak a kórházába szállították. Egy magas rangú tisztségviselő szerint a sebesültek közül hatnak az állapota válságos, így félő, hogy emelkedhet a halálos áldozatok száma.

Gyakorlatilag megsemmisült a személyvonat. A képre kattintva galéria nyílik (fotó: MTI/EPA/Zahid Huszein)

A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a pokolgépet a síneken helyezték el, és távirányítással hozták működésbe. A vonat a detonációt követően kisiklott.

Beludzsisztán Pakisztán legnagyobb és egyben legszegényebb tartománya, ahol rendszeresek a különböző felekezetek közötti összecsapások, s ahol a beludzs szakadárok nagyobb autonómiáért és a természeti kincsek feletti ellenőrzésért, míg a szélsőséges tálib felkelők befolyásuk kiterjesztéséért harcolnak.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek