Metrót építenének Dubrovnikban

MTI   ·   2012.06.10. 10:53
A Slobodna Dalmacija napilapban megjelentek szerint a zágrábi egyetem építőmérnöki karának szakértői által készített tanulmány alapján 5,5 kilométer hosszú metrót építhetnének Gruz városrész kikötőjétől az óvárost érintve a Viktorija negyedig. Andro Vlahusic polgármester a tervek bemutatásakor azt mondta: ezzel a költséghatékony megoldással jelentősen csökkenteni lehetne a történelmi város forgalmi leterheltségét. A polgármester úgy véli, a projektet akkor lehet megvalósítani, ha a városba érkező vendégek napi költése eléri a fejenkénti 22 eurót, amiből évente mintegy 60 millió euró bevétel folyna be. Ez az összeg lehetővé tenné a metró néhány éven belüli megépítését, az adriai város pedig közlekedési dugók nélkül tudna fogadni évente 3-4 millió látogatót. A tanulmány készítői szerint mintegy 100 millió eurós költséggel lehetne megépíteni a metrót, de ez jelentős megtakarítással járna Dubrovnik számára a felgyorsuló közlekedés és a kisebb felszíni járműforgalom révén.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.