Mi lesz az űrállomással, ha elhagyják az űrhajósok?

iho/repülés   ·   2011.09.09. 16:00
iss_cimkep_1

Továbbra sem tudni, hogy a Progressz teherűrhajó sikertelen augusztusi startját követően mikor indulhat új személyzet és megfelelő mennyiségű tartalékanyag az űrállomásra.

Mint akkor beszámoltunk róla, a hordozórakéta harmadik fokozatának hibája miatt a teherűrhajó alacsony pályáról visszazuhant, szerencsére lakatlan területre, az Altáj-körzetben. A legutóbbi orosz beszámolók szerint a fedélzeti komputer azért állította le pályára állás előtt a fokozat hajtóművét, mert alacsony üzemanyagnyomást észlelt, de hogy az alacsony nyomásnak mi volt az oka, azt még vizsgálják – és a vizsgálat lezártáig, illetve a hiba kijavításáig az űrrepülőgépek kivonása után rendelkezésre álló egyetlen űreszköz, amely elérheti az űrállomást, az orosz Proton rakétarendszer nem indíthat az űrállomás felé sem háromszemélyes Szojuz-TMA-t, sem Progressz teherűrhajót.

Az űrállomás egy távolodó űrhajóról nézve

A NASA már a sikertelen indítás után nem sokkal jelentette, hogy az űrállomáson tartózkodó hatfőnyi személyzetet nem fenyegeti veszély, oxigénjük és élelmiszerük is még hónapokra elég, ennek ellenére egyre többen nyilatkoznak komoly aggodalommal a helyzetről. Az űrhajósok közül hárman a tervek szerint jövő héten tértek volna vissza a földre, a másik három pedig novemberben. A visszatérést az űrállomással most összekapcsolt és a leszállásra használható Szojuz-kabinok élettartama, „szavatossága” határozza meg, magyarán ezeket az eszközöket valóban fel kell használni belátható időn belül. A visszatérés biztonsága tehát szavatolt, de mi történik, ha nem lesz senki az űrállomáson?

11 év óta először: űrhajós nélkül az űrállomás?

Ha novemberben sem sikerül új személyzetet felküldeni, akkor az ISS 11 éve először néptelenedik el. Leroy Chiao volt amerikai űrhajós, aki aktív korában négyszer repült és 2004-2005-ben volt fél évre az űrállomás parancsnoka, azt mondja, hogy a személyzet nélkül keringő hatalmas ISS emberi beavatkozás nélkül lesodródhat a pályájáról és megsemmisülhet. „Relatíve kis hibák sorozata” okozhatja a repülési profil változásait, mondja Chiao, például a megfelelő tájolás hiányában az ISS antennái elveszíthetik a más műholdakkal és a földi állomásokkal a kapcsolatot, és ezzel megszűnik a korrekciók esélye.

A NASA illetékesei ezt is cáfolják, mondván, ha nem pontos az antennák orientációja, akkor is lehet kapcsolatot teremteni az állomás berendezéseivel, például az oroszországi központokon keresztül. Chiao ennek ellenére azt mondja: az lenne a legjobb és leggyorsabb megoldás, ha Kína segítené ki az űrállomást a maga űreszközeivel, és Peking készenlétben álló űrhajóival küldenének új személyzetet és ellátmányt az ISS-e.

Most még a Szojuz-TMA-k sem indulhatnak

Az amerikai hivatalos források ezt nem találják igazán jó ötletnek. A NASA programmenedzsere szerint amellett, hogy az űrállomás nincs veszélyben emberek nélkül sem, számba kell venni a technikai problémákat. Noha a kínai űreszközök feltűnően hasonlítanak az orosz űrhajókra, a kínaiak rendszerei, berendezései nem kompatíbilisek az orosz és amerikai űreszközökéivel, és nagyon hosszú és nehéz folyamat ezt az összeillesztést technikailag elvégezni. Csak mert a kínai űrhajó olyan, mint a TMA, nem tud összekapcsolódni az űrállomással – hangsúlyozta a NASA illetékese.

Szakértők emlékeztetnek arra is, hogy Kína nem óhajtott partner lenni az ISS-programban, inkább saját űrállomás földkörüli pályára állítását tervezi. Ugyancsak vonakodnak az amerikaiak a kínaiakkal együttműködni mindaddig, amíg a kínai űrprogramok a mostanihoz hasonlóan zártak, vagyis amíg a kínaiak, az oroszokhoz hasonlóan, nem teszik nyílttá és átláthatóvá, mit akarnak tenni és milyen eszközökkel a földkörüli térségben.

Egy kínai űrhajó leszállóegysége

A NASA vezérigazgatója, Charlie Bolden, ugyancsak egykori űrhajós, kijelentette: remélhető, hogy az oroszok még a novemberben esedékes váltás előtt képesek lesznek felújítani a Szojuz-repüléseket, és egyelőre nincs ok annak veszélyével számolni, hogy elnéptelenedik az űrállomás.

Orosz döntések: az első Szojuz jövő héten visszatér, de mehet-e fel űrhajó novemberben?

Az Asztronautikai Hírportál információja szerint az Orosz Szövetségi Űrügynökség (Roszkoszmosz) illetékesei úgy határoztak, hogy a két orosz és egy amerikai űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra szállító Szojuz TMA-22 eredetileg szeptember 22-re tervezett startja október végére vagy november elejére csúszik. Az amerikai fél azt szeretné, ha a következő Szojuz űrhajó útja előtt még két sikeres, ember nélküli űrindítás történne Szojuz rakétákkal. (Az oroszok „legalább egy” ilyen startot említenek.) Ezek egyike lehetne a sorban következő Progressz M-13M teherűrhajó, amelynek startra való előkészítését el is kezdték Bajkonurban. A másik egy kereskedelmi repülés, az amerikai Globalstar mobil távközlési rendszer hat új műholdját pályára állító rakéta lenne. Mindkettőre október folyamán kerülhetne sor.

Egy Progressz és egy Szojuz TMA az ISS kikötőjében

Ha a Szojuz TMA-22 október végi-november eleji startja mégsem valósulna meg, előfordulhat, hogy az ISS-t magára kell hagyni. A jelenleg fenn tartózkodó hat űrhajósból háromnak rövidesen vissza kell térnie a Földre. A személyzet másik három tagja elvileg még maradhatna akár december végéig vagy január elejéig is, hiszen az ő Szojuz TMA-02M űrhajójuk újabb, és csak akkorra jár le a műszaki szavatossága. Azonban azzal is számolni kell, hogy a kazah sztyeppén, ahol a földetérés történik, a tél igen mostoha. Ha november 19-ig nem tudják összehozni a nappali landolást, akkor arra új lehetőség csak decembertől lesz. Akkor, a tél közepén viszont a lehetséges visszajövetel időpontja az alkonyat előtti órákra csúszik: ha a keresőcsapatok netán nem találnák meg időben a leszállókabint, akkor éjjel, a farkasordító hidegben veszélybe kerülhetnének a visszaérkezett űrhajósok.

ISS: International Space Station, nemzetközi űrállomás

TMA: a Szojuz típusneve

Kapcsolódó hírek