Mitsubishi: irány a felezés?

iho/repülés   ·   2020.06.13. 16:00
mitsubishi_leepites_0

Sajtóértesülések szerint a jelenleg körülbelül 2500 alkalmazottal dolgozó vállalat teljesen újraépíti saját szervezetét, ennek során munkatársainak felétől is elbúcsúzhat. A lépés oka egyrészt a már említett Covid-19 okozta iparági visszaesés, másrészt a még 2015. november 11-én először felszállt Mitsubishi SpaceJet keskenytörzsű utasszállító repülőgép forgalomba állításának sorozatos csúszása.

Az első MRJ bemutatóján 2014 október 18-án

A kiszivárgott információk szerint a lépések valóban radikálisak lesznek:

  • felszámolhatják az Egyesült Államokban, Rentonban dolgozó központot,
  • a kanadai Montrealban működő fejlesztési központot,
  • illetve értékesíthetnek több európai és amerikai irodát is.

A Washington államban, Moses Lake-ben működő tesztközpont maradhat, de itt is erősen csökkentik a dolgozók létszámát. A fejlesztőcsapat is vezetőt cserél: Alex Bellamy elköszönhet, a helyére július elsejével a japán Jasuhiko Kavagucsi érkezhet.

Mint emlékezetes, a Mitsubishi Aircarft nemrég megvásárolta a Bombardier kereskedelmi repüléssel foglalkozó üzletágát. Ezzel összefüggésben a márciusban zárult 2019-es pénzügyi évben – húsz év alatt először – veszteséges lett a vállalat, nem kis részben a cégvásárlásnak és az immár legalább 6,7 milliárd dollárba kerülő SpaceJet-fejlesztésnek köszönhetően. A Bombardier-vásárlással kapcsolatosan már most ismeretes, hogy az idei pénzügyi évben erre további, legalább 470 milliós költségleírás várható.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek