Mozgólépcsőn a reneszánszba

A művészettörténeti értékekkel csurig teli Siena a klasszikus idegenforgalmi célpontok közül – Firenze mellett – a világon az egyik legismertebb. Ellentétben a szomszédos nagyvárossal, mely a közösségi közlekedés fejlesztésének megszokott útját járva a kötöttpályás közlekedésre is egyre jobban alapoz, Sienának a település különleges fekvése és a gépesített, bármilyen úton, pályán járó utasszállító közlekedési eszközök fogadására alkalmatlan szerkezete miatt alapvetően más megoldások után kellett néznie.

A település magja egy fennsíkon terül el, melynek szélei hol élesen, hol lágyabban szakadnak bele a környező dombvidékbe. Ez a tagoltság biztosította, hogy az ősi és a környező, újabb építésű városnegyedek nem tudtak összeolvadni, így az óváros ma is szinte érintetlenül, zöldbe ágyazva koronázza a dombtetőt.

Ami az értékmegőrzés számára létfontosságú volt, a közlekedés számára áthághatatlan akadály. Nem csak a városmag lakóinak mobilitását kell biztosítani, de az idelátogató, az állandó lakosság létszámát meghaladó turistatömeg kulturált érkezését, mozgatását, távozását is meg kell oldani. Ha illúziórombolók akarunk lenni: folyamatosan biztosítani kell a városmag töltését és ürítését, ekkor pörög az üzlet, megy a bolt, minden elégedetten távozó látogató további látogatókat vonz ide, csörög a dénár a perselyben.

Létezik ugyan egy átláthatatlan rendszerű kisbuszjárat, mely gyalogossebességgel araszol a tömegben és próbál forgolódni az utcaszorosokban, ez azonban csak a szokásos, kötelező lecke járásképtelenek és egyéb módon mozgásukban korlátozottak számára, teljesítménye még a gyalogosközlekedéshez képest is elhanyagolható. Más megoldást kellett találni, olyat, ami a tömegáramlás állandóságához igazodik és úgy kapcsolja be az óvárost a környező, szellősebb városnegyedek vérkeringésébe, hogy a középkori struktúrát nem bolygatja, észrevétlen marad.

A megoldásra való rátalálást a jelentős szintkülönbségek segítették. A „Siena Mobility”-projekt keretében a belváros körül, a völgyben három helyen épült a belváros kiszolgálására épült parkoló, a vasútállomásnál, a San Francesco és a Santa Caterina-domb lábánál. Teljes kapacitásuk 1300 férőhely. A parkolókat a fennsík peremével gondosan a terephez illesztett, néhol felszín alatt vezetett mozgólépcső-mozgójárda-kombinációk kötik össze, melyek ingyenesen vehetők igénybe. A gépesített közlekedés ilyenfajta megoldása állandó, nem pulzáló kapacitást biztosít, a műemléki környezetben nem okoz feszültséget, egyben a jelentős szintkülönbség leküzdésében is segít.

Az első mozgólépcső a San Francesco templom koronázta bércről indul a mélybe, a hasonló nevű parkolóhoz. Kétezerben avatták fel, évente körülbelül egymillióan utaznak rajta, ez napi átlagban 2700 utazást jelent, de figyelembe véve az idegenforgalmi szezon asszimmetriáját, főszezonban ennek a duplája is becsülhető, amit a napi aszimmetria akár óránként 500 fős igénybevételre növelhet. A mozgólépcső 120 méter hosszú, a bejáratok kivételével teljes egészében felszín alatt fut.

A második, „Fontebranda” névre hallgató mozgólépcsőt 2005-ben nyitották meg. Tizenkét független lépcsőkarból áll, óránként 4500 főt szállíthat. Ez az ág szolgálja ki a turistabusz-parkolót, ugyanakkor egy korábban nem létező városi gyalogoskapcsolatot is létrehozott a katedrális tőszomszédségéban, egy 35 méter magas, másképpen áthidalhatatlan terepletörés által elválasztott városrészek között. A berendezés teljes egészében felszín alatt helyezkedik el, a Via del Costone vonalában.

A legperspektivikusabb és legérdekesebb a vasútállomás és a Porta Camollia nevű egykori városkapu közötti összeköttetés. Ez épült a legkésőbb, 2015-ben. Vonattal Sienába érkezve egyértelműen és gyorsan vezeti a látogatót az óvárosi séta kezdőpontjához. Összetett létesítmény, a völgyoldalon egy, a vasútállomással szemben megépült, többszintes parkolóval kombinált bevásárlóközpont belső udvaráról indul. Az üzletház a kölcsönös előnyök okán vélhetően a költségek egy részét is vállalta, hiszen a legtöbb vasúti utas kényszerűen áthalad a boltok között. Ez a mozgólépcső 283 méter hosszú, 62 méteres szintkülönbséget hidal át, óránkét hatezer fő szállítására alkalmas, mozgáskorlátozottak számára lépcsőlifttel is felszerelt.

Kihasználva a terepmetszetet, az építmény néhol a felszín fölé emelkedik, ezáltal természetes megvilágítást is kap. Különösen érdekfeszítő az a szakasz, ahol meglévő, ma is használt veteményeskertekre nyílik kitekintés. Az ott hajlongó sienai őslakosok láttán teljes joggal önt testet a gondolat, hogy Olaszország a folyamatos jelen földje, ahol a legősibb minden feszültség nélkül fogadja be a legújabbat, szédítő rétegzettségét mutatva a történelmi koroknak.

A csalódott közlekedésbarátokat pedig, akik egy ilyen meredélyekre épült város esetében szívesebben találkoztak volna drótkötélpályákkal és fogaskerekű vasutakkal, mint decensen a terepbe süllyesztett mozgólépcsőkkel, vélhetően meg fogja nyugtatni odafentről, a Porta Camollia mellől a vasútállomás melletti előkészítő pályaudvarra nyíló premierplán-látvány.