Múltidézés és előszületésnap a Zsuzsival

iho/vasút   ·   2022.07.08. 13:30
zsuzsi_mk482006

A napokban száznegyvenedik születésnapját ünneplő kisvasút a nagy esemény előtt Múltidéző Vásárnapot tart július 10-én, vasárnap.

Az ország legrégebbi keskeny nyomközű erdei kisvasútja, a Zsuzsi Erdei Vasút idén 140. életévébe lép: a vasút első szakaszát 1882. július 16-án nyitották meg Debrecen-Fatelep és Nyírmártonfalva között, ekkor vette kezdetét a Zsuzsi Erdei Vasút máig tartó sikertörténete. A kerek évforduló alkalmából – melyről hamarosan egy nagyszabású születésnapi eseményen emlékeznek meg – egész évben gazdag programkínálattal várja az utasokat a Zsuzsi. A születésnapi ünneplés ugyan már év elején elkezdődött, a véghajrá és az igazi ünnep azonban csak most jön. Előtte azonban július 10-én Múltidéző Vásárnapra várják az érdeklődőket.

De hogyan is kezdődött a Zsuzsi-vasút története?

Debrecen városában az 1880-as évek elején poros, eső után tocsogós utak voltak, szükség volt a környéken kitermelt fa beszállítására a városba. A kiegyezés hatására nálunk is megindult a vasútépítési láz, így ebben az időben indult útjára a Debrecen-Guthi Vasúti Vállalat új vasútja. A vonatok csak nappal közlekedhettek, legnagyobb sebességük tizenöt kilométer/óra volt, és idegen személyek és áruk kizárásával üzemelhetett a 21,5 kilométeres szakaszon. 1922-ben elkészült a pálya Guthig, itt már a korlátozott személyforgalomra is kértek hatósági engedélyt. A személyszállítás megnyitásakor már több megállóhely és állomás is ki lett alakítva. Innentől a fatermés szállításán túl személyforgalmat is bonyolított a vasút, ezzel az Erdőspuszta tanyavilágának és az ott élőknek lehetővé vált az élő kapcsolat kialakítása a várossal. A múlt század hetvenes éveiben a személyforgalom nagyon erős volt: az ötkocsis vonatok zsúfolásig megteltek, ám a teherforgalom is mindvégig meghatározó jelentőségű volt.

A Debrecen-Guthi Vasúti Vállalat korabeli képeslapja (képek forrása: Zsuzsi Erdei Vasút)

1882 óta azonban sok minden változott a Zsuzsi életében, többek között jelentősen lecsökkent az eredeti pályaszakasz hossza: 1978 óta mindössze 16,6 kilométert használnak a már kirándulójáratként közlekedő vonatok.

A Zsuzsi Erdei Vasút 140 évet átölelő egyedülálló történetének legszebb időszakát lehet felidézni közösen július 10-én a Múltidéző Vásárnap elnevezésű eseményen, melynek helyszíne a Zsuzsi Ruyter utcai kiinduló állomása. A látogatók az eseményen megtudhatják, honnan ered a Zsuzsi kisvasút neve és milyen volt az Erdőspuszták tanyavilága régen, melynek megtermelt javait a Zsuzsi vonat szállította Debrecenbe a városlakók nagy örömére. Ezt egy kézműves vásárral életre is keltik a szervezők vasárnap: az érdeklődőket kézműves vásár várja a Hajdúság Éléskamrája, a Vidéki Kóstoló, az Ínyenc Chilikert, a Gabi Édesség, Pataki Klára kézműves, a Fodor Tamás Méhészet és a TiZSu Art termékeivel. Igazi vásári forgataghoz méltón az ünnepen lesz zene és tánc is. A talpalávalót a Bihari Banda Hagyományőrző Egyesület és zenekara szolgáltatja majd.

A Múltidéző Vásárnap július 10-én, vasárnap 10 óra 30 perckor kezdődik a Zsuzsi Erdei Vasút Ruyter utca 1. szám alatti kiinduló állomáson és 13 óráig tart. A program ideje alatt a hármashegyaljai tanyavilágból 10 óra 50-kor beérkező Zsuzsi-vonatot köszöntik majd. A jelen színei előtt a régi történeti értékeket őrizve, a tanyavilágban élő családok keze által megtermelt javakat is várva, az érdeklődők ezen történelmi értékkultusz szellemében tölthetnek majd el egy különleges kisvasúti értékekben gazdag, család- és gyermekközpontú napot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek