Négy ütemben tíz vasúti hidat újítottak fel a hídrekonstrukciós programban

MTI/iho   ·   2023.07.02. 16:00
00_hidrekonstrukcio_tapio

Lezárult a hídrekonstrukciós program: 2017 és 2022 között 6 milliárd 770 millió forintot költöttek rá.

Az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program (Ikop) finanszírozta a projektet, amiben nagyjából 6 milliárd forintot a létesítmények kivitelezésére, a fennmaradó összeget pedig a mérnöki tanúsítói szolgáltatásokra és projektmenedzsmentre költötték. A hídfelújítási programot a MÁV Zrt. kezdeményezte, a vasúttársaság végezte a hidak állapotfelmérését, ami alapján elkészült egy megvalósíthatósági tanulmány. Ezután választották ki azokat a hidakat, amik olyan korúak és állapotúak voltak, hogy a felújítás elmaradása akár a híd és a kapcsolódó vasútvonal lezáráshoz is vezethetett volna.

A tanulmány kilenc hídra terjedt ki, a tizedik híd felújítására a jelenleg is zajló 101-es vasútvonal rekonstrukciója miatt volt szükség.

  • 2017 és 2018 között zajlott a program első üteme, amiben a Budapest-Kelenföld–Dombóvár vasútvonalon Rétszilas mellett a Sárvíz-Nádor-csatorna hidat, Tolnanémedi és Pincehely mellett pedig egy-egy Kapos-hidat újítottak fel. A kivitelezési munkálatokra mintegy 2 milliárd 700 millió forintot költöttek.
  • Ezt követően 2018 és 2019 között zajlott a második ütem, amiben először a Győr–Celldömölk vasútvonalon Külsővat mellett a Marcal folyó hídja, majd a 20-as számú vasútvonalon Ajkán a Torna-patak két hídja újult meg. A munkálatokra 820 millió 999 ezer forintot fordítottak.
  • Több mint 1 milliárd 587 millió forintból valósult meg 2020 és 2021 között a projekt harmadik üteme, amiben a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonalon található három hidat újítottak fel. Átépítették a Tápió-patak, a Hajta-patak és az Ilke-ér hidat is.

A Tápió-patak felújított hídja (fotók: NIF Zrt.)

  • A projekt negyedik üteme 2021 és 2022 között zajlott, ekkor újították fel a Berettyóújfalu és Sáp között található Kék-Kálló hidat, 849 millió 453 ezer forintból.

A programba bevont hidak leromlott állapotuk és gyenge teherbírásuk miatt már gátolták a hatékony vonatforgalmat, ezek voltak a vasútvonalakon a szűk keresztmetszetek. A teljes hídrekonstrukciós program a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és a Híd-Tám Kft. kivitelezésében európai uniós és hazai forrás bevonásával valósult meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek