Nem kell a kicsi!
Pedig a légierő szakértői szerint igenis nagy szükség lenne az olyan, felfegyverzett, precíziós csapásmérésre alkalmas, de olcsón beszerezhető és üzemeltethető támadógépekre, mint amilyen például a Beechcraft AT–6. A közvetlen légitámogatás feladata így gyakran stratégiai bombázógépekre, a B–1B vagy B–52H típusokra, illetve a váltásokban Afganisztánban élő és dolgozó vadászbombázó repülőgépekre marad. Ezeknek viszont sokkal többe kerül az üzemeltetésük a poros, homokos, embert és gépet próbáló időjárási viszonyok között, mint a kisebb, egy hajtóműves, turboprop gépeknek.
A képviselőház és a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságai egyaránt leszavazták a 17 millió dolláros Combat Dragon II. program költségvetését. Az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (CENTCOM) négy, precíziós irányított bombákkal és rakétákkal, illetve az irányításukhoz éjjel-nappal szükséges optikai felderítő és célzórendszerekkel felszerelt repülőgépet küldött volna Afganisztánba. Az elképzelés életszerű: a kisgépek képesek nem betonos (értsd: elegyengetett sziklás talajon kijelölt) pályáról is üzemelni, előretolt bázisok mellett, a harci cselekmények közelében. A gépek így csak riasztás esetén emelkednek fel, nem kell folyamatosan (és nagy költségekkel) a levegőben járőrözniük. A turboprop gépek üzemeltetési költsége sokkal kevesebb és így nem csökkenne tovább az amerikai modern vadászbombázók amúgy is riasztó ütemben fogyó kirepülhető óraszáma.
A Pentagon több mint egy éve igyekszik végre kipróbálni elképzelését a gyakorlatban is. Eddig minden esetben „visszapattantak” a képviselőház és a szenátus illetékes bizottságairól. Tavaly a 22 millió dolláros „Imminent Fury” program folytatását vétózták meg, melyet a haditengerészet kezdeményezett. Pedig az Embraer Super Tucanóból kialakított könnyű harci repülőgép amerikai tesztelése kiváló eredménnyel zárult. A folytatás hat hónap és négy repülőgép lett volna, de már a hadszíntéren, élesben tesztelve az elképzelést.
