Nem szállít több marfăt a CFR?
Úgy tűnik, ez a helyzet, mert jelen állás szerint felszámolják a román állami vasúttársaság teherfuvarozó üzletágát.
Ilie Bolojan román kormányfő a Szabad Európa román szekciójának (Europa Liberă) nyilatkozva leszögezte, a „krónikusan” veszteséges állami vállalatokat fel kell számolni. A listát a napokban véglegesítik, és a jövő héten hozzák nyilvánosságra – számolt be a történtekről a maszol.ro. „Ezek a cégek valójában fekete lyukak, nincs rájuk szükség. Egy részüket fel kell számolni” – fogalmazott a miniszterelnök, aki arról is beszélt, körülbelül ötven állami vállalat esetében még mindig nem az uniós normák szerint nevezik ki a vezetőséget, és ezen a gyakorlaton is változtatni kell.
A CFR Marfă (marfă: áru, árucikk, portéka) egyértelműen nem felel meg a jövedelmezőségi elvárásoknak, egyhuzamban tizenhetedik éve veszteséges. Tavaly 328,6 millió lej volt az éves deficitje, míg az adósságállománya 2024 decemberének végén 4,7 milliárd lejre rúgott (egy lej cirka nyolcvan forint). A román állami vasúttársaság teherfuvarozó üzletága olyan előkelő cégkompánia tagja, mint a Kraiovai Hőerőmű, a stratégiai fontosságúnak tartott román nemzeti gyógyszeripari vállalat, az Unifarm, a Metrorex vagy éppen a Zsil-völgyi Energetikai Egyesülés.
Ezen firmák közül a Metrorex érdekelt a közlekedésben, lévén ez a cég a bukaresti metróhálózat operátora.
(fotó: CFR Marfă/Facebook)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!