Nem változik a sajtófotó készítésének szabályozása

MTI/iho   ·   2014.03.17. 22:18
mozdvez400
Hangsúlyozzák: az újonnan hatályba lépett törvénykönyv csak pontosítja a képmáshoz való jogok megsértésének megfogalmazását.

A közleményben felidézik, a korábbi szabályozás szerint is „a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés”. Ugyanakkor a „bármiféle visszaélés” fordulatot a bírói gyakorlat régóta úgy értelmezte, hogy abba a képmás, hangfelvétel engedély nélküli elkészítése is beletartozik, és nemcsak az, ha engedély nélkül hozzák nyilvánosságra a felvételt.

Ez azt jelenti, hogy az új Ptk. vonatkozó rendelkezései csupán ezt a bírói gyakorlatot rögzítik – teszik hozzá. Hangsúlyozzák: a képmás, hangfelvétel elkészítése akkor jogszerű, ha az érintett hozzájárult, ám ez a hozzájárulás nincs „alakisághoz” kötve, vagyis történhet ráutaló magatartással is.

Mi azért itt biztosra megyünk, és jól kitakarunk. Már csak azért is, mert annó kollégánk, Kemsei Zoltán direkt kérte a vezért, egy fotó erejéig lépjen hátra, csak azért sem tette meg

Az új Ptk. kodifikálja azt a bírói gyakorlatot is, mely szerint nem csupán nyilvános közéleti szereplés, hanem tömegfelvétel készítése és nyilvánosságra hozatala, felhasználása is olyan magatartás, amelynek jogszerűsége nem feltételezi az érintettek hozzájárulását. A tömeg fogalmát ugyan az új Ptk. nem definiálja, ám „a bírói gyakorlat szerint tömegfelvételnek számít, ha az ábrázolás módja nem egyéni, az egyes résztvevők nem elkülönülten jelennek meg a felvételen, hanem tömegként”.

A nyilvános eseményről szóló vagy nyilvános helyen készült tudósítás kapcsán azonban a bírói gyakorlat értelmében sincs lehetőség arra, hogy a felvétel „a tömegből külön is kiemelve, egyéniesítve mutasson be egy-egy résztvevőt a hozzájárulása nélkül”.

Mindezek alapján téves az az állítás, amely szerint „ha valaki belesétál a képünkbe, miközben fotózunk, akkor lényegében mi sértünk vele törvényt”, ugyanis az akaratlan, vétlen magatartást a polgári jog nem szankcionálja – közölte a minisztérium.

A szaktárca közleményében kiemelik, hogy az új kódex személyiségi jogokra vonatkozó részének szerzője Székely László, az alapvető jogok biztosa, aki korábban már több olyan fórumon is részt vett, ahol a szakma képviselői lehetőséget kaptak véleményük kifejtésére és jogszabály megvitatására.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek