Nemzeti légitársaság Sármellék saját flottájából?

iho   ·   2014.10.04. 16:50
cim

„A debreceni repülőtérrel való megállapodást a leggyorsabban meg kell majd kötnünk, de a későbbiekben a Liszt Ferenc-reptérrel is együttműködnénk” – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Széles Gábor, miután sikeresen lezárult a sármelléki repülőtér eszközvagyonának értékesítése. Tegnap ugyanis megköttetett a szerződés a felszámoló és a Széles Gábor érdekeltségébe tartozó SGH Aviation Kft. között. „Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy a közeljövőben a célunk az, hogy a reptér saját flottával rendelkezzen – mondta a nagyvállalkozó. – Miután Sármelléken és remélhetőleg Debrecenben is lesz majd egy-egy regionális flotta, ezekből – kormánytámogatással – megalakulhatna az új nemzeti légitársaság is.”

Széles Gábor elmondta: cége a pályázatra azért jelentkezett, mert Zalacsányban megindított egy száznegyvenmilliárd forintos kastélyfejlesztési, golfpálya- és golffalu-építési projektet. „Ezek a terveim szépen haladnak, ezért gondolhattam arra, hogy ‚kiléphetek’ Sármellékre. De az itteni fejlesztései­met is nagyban segítheti egy növekedési pályára kerülő reptér – mondta Széles.

(Fotók: heviz.hu, Facebook)

Az elmúlt években több ilyen anyag készült, de ezekkel nem volt megelégedve, ugyanis „nem választották szét a reptér állami és magántulajdonban lévő részeit. Így nem volt tisztázva, hogy az államnak és a magánbefektetőnek milyen beruházásokat kellene elvégeznie a területen. A vagyonelemek lerobbant állapotban vannak, nekem egy olyan fejlesztési koncepciót kellett készítenem, amely egyértelművé teszi az állam és a magánbefektető számára szükséges befektetéseket. Ugyanakkor lefekteti, hogy az idő előrehaladtával milyen fejlesztéseket kell eszközölnünk, rövid, közép- és hosszú távon. Az az álmom, hogy Zala megyéből egy kis Toscanát építsünk. Ennek kell alárendelni a sármelléki koncepciónkat, így kell megtervezni a reptér közép- és hosszú távú fejlesztési lépéseit is.”

Az állam tulajdonában marad az a kétszáz hektárnyi terület, amelyen a kifutópálya húzódik, ez legalább egymilliárd forintot ér, magyarázta az interjúban a nagyvállalkozó. Ugyanennyi az értéke a másik kétszáz hektárnyi földnek, amely a környező települések kis önkormányzatainak tulajdonában van. „A fejlesztéshez ez utóbbi területeket még meg kellene vásárolnunk. Az általunk megvásároltakba tartozik az utas- és cargoterminál, az irányítótorony technikája, de sajnos minden vagyonelem nagyon lepusztult állapotban van. Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy a közeljövőben a célunk az, hogy a reptér saját flottával rendelkezzen. Ez hatvan-száz millió eurós beruházást jelentene, ehhez befektetőket kell találnunk. Kaptunk már ennek kapcsán jelzéseket a nemzetközi üzleti életből. A saját flotta megnövelheti a reptér utasforgalmát, a charterjáratok sűrűségét, és olyan célállomásokra, régiókba viheti el Sármellékről az utasokat, ahová a nagy légitársaságok nem indítanak járatokat.”

Széles azt mondja, mihamarabb meg kell kötni a megállapodást a debreceni repülőtérrel, de a későbbiekben a Liszt Ferenc-reptérrel is együttműködnének. „Miután Sármelléken és remélhetőleg Debrecenben is lesz majd egy-egy regionális flotta, ezekből – kormánytámogatással – megalakulhatna az új nemzeti légitársaság is”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek