Nő a forgalom, bővül Cargo City, biztonságban az ürgék!

iho/repülés   ·   2022.08.11. 09:00
urge_crop

Kettő helyett négy nagy árusgép is elfér majd az apronon, javítanak gurulókat, 4000 liter víz és 400 liter oltóanyag az új járműben.

Júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma elérte az 1 millió 294 ezer 608 főt, amely a járvány előtti, 2019-es szint nyolcvan százaléka, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig több mint száznegyven százalékos növekedést jelent, olvasható a Budapest Airport hírlevelében. A reptérkezelő kiemeli: „elegendő humán erőforrással készült a nyári időszakra, hogy a minőségi utasszolgáltatásokat biztosítani tudja. A budapesti repülőtéren nem tapasztalható a legtöbb európai légikikötőre jellemző fennakadás; az utasforgalom kezelése a magas utasszám mellett is gördülékeny és folyamatos”.

(fotók: Budapest Airport)

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) szabályozásaival összhangban szeptemberben nagyszabású gurulóút- és futópálya-felújítási munkák kezdődnek a repülőtéren, hangzik a következő fontos információ. Több szakaszon kiszélesítik a B3-B5 gurulóutak teherbíró felületeit és padkáit, megújulnak a csapadékelvezető rendszerek és a fénytechnikai hálózat is. A projekt összköltsége eléri a 3 milliárd 500 millió forintot (9 millió eurót).

Ezzel párhuzamosan a Budapest Airport növekvő cargo forgalmának gördülékeny kiszolgálása érdekében megkezdődik a BUD Cargo City forgalmi előterének bővítése is 3 milliárd 900 millió forint értékben, amelynek köszönhetően a jövőben párhuzamosan – a jelenlegi kettő helyett – már akár négy F kategóriás cargo repülőgép kiszolgálása is megvalósulhat.

A bővítésének egyik első előkészítő lépéseként – a helyi élővilág biztonságát szem előtt tartva - többhetes tervezés után, megtörtént az érintett fejlesztési területeken élő védett ürgék áttelepítése, még mielőtt az állatok téli álomba merülnek. A közlemény szerint a költöztetést a Budapest Airport környezetvédelmi munkatársai segítségével egy biológusokból álló szakértői csoport végezte. „Kollégáink 56 egyedet költöztettek át a repülőtér kerítésén belül egy másik területre, ahol nem jelentenek repülésbiztonsági kockázatot, és háborítatlanul, biztonságban élhetnek. A védett ürgecsaládokat új lakóhelyükön már előre kialakított járatrendszer várta; az áttelepítést végző csapat kézi talajfúróval fúrt lyukakat a fölbe, így alakítva ki az állatok számára az új »lakótelepet”.

Végül: szolgálatba állt a repülőtéri tűzoltóság legújabb, Squad-2 hívójelű Rosenbauer tűzoltóautója. 4000 liter oltóvíz és 400 liter habképző anyag szállítására alkalmas, 2500 liter/perc szivattyúteljesítmény mellett. Ultramagas nyomású oltórendszerének köszönhetően már kismennyiségű víz felhasználásával is hatékony beavatkozást tesz lehetővé, a tűzoltók munkáját pedig olyan modern felszerelések segítik, mint a fülkéből üzemeltethető, a vízsugár irányítását megkönnyítő orrmonitor, és a jó látási viszonyokat külön aggregátor nélkül is biztosítani képes beépített fényárboc.

A Squad-2-t elsősorban a repülőtéren esetlegesen kialakuló tűzesetek felszámolására, illetve a műszaki mentések elvégzésére tartják készenlétben, de természetesen a repülőgépeket érintő kényszerhelyzet során is kiválóan alkalmazható, írja közleményében a Budapest Airport.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek