Nonprofittá kellene tenni a közlekedési cégeket

iho   ·   2013.10.03. 12:06

Kósa Lajos debreceni polgármester az önkormányzatok adósságának átvállalása nyomán adódó helyzettel kapcsolatban felvetette: az önkormányzatok helyett az adóssággal küzdő közszolgáltató önkormányzati cégeket lehetne konszolidálni.

A polgármester a városi közgyűlésben kiemelte: ez is jelentős segítséget jelentene az önkormányzati rendszernek. Ennek viszont feltétele lenne, hogy az érintett cégeket nonprofittá kell tenni. Az Európai Unió ugyanis csak ezeket a vállalatokat engedi állami segítséggel konszolidálni, a versenyszférában működő cégeket nem – idézi a polgármestert a dehir.hu debreceni portál.

Kósa Lajos hozzátette: az a tervük, hogy a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. legnagyobb adóssággal küzdő cégét, a DKV Zrt.-t is konszolidálják, akár úgy, hogy nonprofittá teszik. De ezt nem lehet csak Debrecenben megtenni, ehhez országos szabályozás kell. Ráadásul nemcsak Debrecenben, hanem a többi megyei jogú városban is hasonló problémákkal küzdenek a közösségi közlekedést működtető cégek. Kósa Lajos példaként Győrt említette, ott 600 millió forinttal járul hozzá az önkormányzat a helyi tömegközlekedés működtetéséhez.

Hosszú távon pedig az is felmerült, hogy az önkormányzatok annyi adót szedhetnek be, amennyi kiadásuk van, így lehetne fenntartható a rendszer.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek