Norwegian: köszönjük, nem!

iho/repülés   ·   2018.04.17. 16:15
norwegian_nem0

Az igazgató ezt azután közölte, hogy az IAG bejelentette: 4,61 százaléknyi részesedést szerzett Európa harmadik legnagyobb fapadosában, a Norwegianben és tanulmányozza az esetleges felvásárlás lehetőségét is.

– Nem számolok a jövőben semmilyen eladással – jelentette ki Kjos, aki a társaság részvényeinek 24,8 százalékát birtokolja.

Ugyanakkor számos elemző szerint az ellenállás elsősorban a jelenlegi árfolyamnak és az ebből várható esetleges vételi ajánlat alacsony mivoltának szól. Az április 12-i IAG-bejelentést követően a cég részvényei óriási, 47 százalékos napon belüli emelkedést produkáltak, jelenleg is tartják a 22 dollárról 37 dollárra emelkedett árfolyamot. Az igazgató szerint azonban még ez is túl alacsony ár ahhoz, hogy megfontoljon egy esetleges értékesítést. „Úgy vélem, a Norwegianben fantasztikus lehetőségek rejlenek még”, tette hozzá Kjos.

Mint az igazgató jelezte, számos légitársaságtól kaptak már megkeresést, nem az IAG lenne az első, amelyet „nagyon profi” vállalatnak tart. Nem véletlen az érdeklődés, de ezt már az elemzők teszik hozzá: a norvég vállalkozásnak 2017-ben közel 300 millió koronás vesztesége volt és 2018 márciusában 1,3 milliárd koronányi (136 millió euró) újabb forrást kellett bevonnia részvényeladással.

Szintén negatívan érinti a céget a Rolls Royce Trent 1000-es hajtóműveinek napokban jelzett, újabb vizsgálata. A cég huszonhét 787-eséből tizenöt az érintett Package C-változatú Trenttel repül. A hivatalos információk szerint a kötelező átvizsgálások már zajlanak, a járatszervezési problémában a párizsi Orly repülőtere és New York között közlekedő járta az érintett.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek