Nosztalgiázás a balatonfenyvesi kisvasúton szombaton

iho/vasút   ·   2016.09.01. 14:46

Szeptember harmadikán, szombaton rendezik meg a balatonfenyvesi kisvasút hagyományos napját. Ebből az alkalomból nosztalgiavonatok várják az érdeklődőket, vasútbarátokat, de számos színes program közül is választhatnak a látogatók. A kisvasút napja alkalmából különvonatok közlekednek. Balatonfenyvesről 10 óra 36 perckor indul kisvonat Imremajor érintésével Somogyszentpálig, ahonnan 11 óra 45-kor tér vissza. A balatoni kisvasúti állomásról további vonatok lesznek Imremajorig 13 óra 5 perckor és 15 órakor, amelyek ugyancsak visszatérnek Balatonfenyvesre. A vonatot egy Mk48 sorozatú dízelmozdony húzza, az utasok három-négy kisvasúti személykocsiban utazhatnak.

A jegyvásárlás biztosítása érdekében a rendezvény kezdetétől, szombaton délelőtt fél tíztől a helyszínen bemutatkozik a MÁV-START új mobilpénztára is. Az eseményről bővebb tájékoztató a MÁV-START honlapján található: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/balatonfenyvesi-kisvasut

A balatonfenyvesi gazdasági vasút az 1960-as években még több mint ezer kilométer vágányhálózattal bíró gazdasági vasutak utolsó, még üzemelő képviselője. A kisvasút építését 1950 tavaszán kezdték, a Balaton egykoron legnagyobb öblét képező Nagyberek területén, Balatonfenyves és a mai Imremajor között. Az 1980-as évek közepétől jelentősen megnőtt a turistaforgalom, akkor kerültek a kisvasúthoz a nagy befogadóképességű, korszerűbb személykocsik, Mk48-as dízelmozdonyok, valamint a nosztalgiavonatok továbbítására egy 490-es gőzmozdony is. Az utasok jobb kiszolgálása érdekében 1987-ben a csisztai vonalat közel egy kilométerrel meghosszabbították és a fürdő közelében egy háromvágányos állomást alakítottak ki, Csisztagyógyfürdő néven.

A személyszállítást 2012. szeptember elseje óta a MÁV-START végzi, a vonatok Balatonfenyves és Somogyszentpál állomás között közszolgáltatás keretében közlekednek. A fejlesztés, és az utasok jobb kiszolgálása érdekében 2013, 2014 és 2015 nyarán is egy-egy újabb Mk48-as sorozatú mozdonyt helyeztek üzembe. A nagyobb teljesítményű dízelmozdonyoknak nem okoz gondot a nyári hétvégi napokon több kocsival közlekedő vonatok vontatása sem. 2013 nyarától már egy felújított poggyászteres személykocsi is jár a vonalon, amely kerékpárszállításra is alkalmas. A széles rakodóajtókkal rendelkező kocsiban kilenc kerékpár szállítható kampókra felakasztva. 2015 nyarán forgalomba állítottak két nyitott kivitelű személykocsit is, amelyek a meleg nyári napokon egészen új élményt kínálnak. A kilátókocsik jó időben a menetrend szerinti személyvonatokban közlekednek, bárki számára elérhetők. A gazdasági vasút múltjára emlékezve 2015-ben a MÁV-START Nagykanizsai Járműbiztosítási Központ munkatársai a Balatonfenyvesi Kisvasút napjára korhűen felújítottak két lóré teherkocsit, melyek rendezvények alkalmával kiállítva megtekinthetők. A tervek között szerepel a csisztagyógyfürdői vonal felújítása, valamint a Balatonfenyves-Balatonfenyves GV szakasz helyreállítása is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek