Október elsején kezdődik az őszi gyermekvasutas tanfolyam

iho/vasút   ·   2016.09.14. 11:37

Október elsején indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút őszi tanfolyama, amelyre az érdeklődő iskolások már regisztrálhatnak a www.gyermekvasut.hu weboldalon keresztül. A négyhónapos képzést követően a gyerekek február közepén állhatnak először szolgálatba. A képzés során a tanulókat felkészítik a gyermekvasutas szolgálatokra és a kisvasutas életre. A leendő gyermekvasutasok heti egy alkalommal elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt a hűvösvölgyi Gyermekvasutas Otthonépületben, a kisvasút állomásain, valamint a MÁV Baross Gábor Oktatási Központjában. Elsajátítják a vasúti jelzési és forgalmi ismereteket, pénztári szabályokat, tanulnak a környék turisztikai látványosságairól, majd vizsgát tesznek, hogy aztán teljes felelősséggel irányíthassák a kisvonatokat, szolgálják a Gyermekvasutat és főként az utasokat. Természetesen mindeközben az általános iskolájukban is jó eredményt kell produkálniuk. A tanfolyamra azok jelentkezhetnek, akik az általános iskola negyedik, ötödik vagy hatodik osztályába, illetve ennek megfelelő gimnáziumi osztályba járnak, valamint a tanulmányi átlaguk legalább négyes; a gyermekorvos alkalmasnak találja őket a gyermekvasutas szolgálatra; továbbá a szüleik, iskolaigazgatójuk és osztályfőnökük hozzájárul a jelentkezéshez. A felvétel jelentkezési sorrendben történik. Aki nem jut be az őszi tanfolyamra, a februárban induló tavaszi képzéssel próbálkozhat legközelebb.

Jelenleg mintegy ötszázötven gyermekvasutas rendelkezik a szükséges vizsgával, munkájukat csaknem hetven ifjúsági vezető (korábbi gyermekvasutas) segíti, irányítja. Nyáron 140 ifjú gyermekvasutast avattak fel. Ezzel sokan talán évtizedekre a vasutas szakma mellett kötelezik el magukat, gyakori ugyanis, hogy a Gyermekvasútnál szerzett élmények, barátságok hatására vagy hivatástudatból a gyerekekből vasutasok lesznek, mások a közlekedési ágazat egyéb területein helyezkednek el.

További információ a jelentkezésről és a tanfolyamról: http://www.gyermekvasut.hu/rendezvenyek/gyermekvasutas-tanfolyam-indul/

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.