Óvatos indulás: az első járatok az új katari reptéren

iho   ·   2014.05.05. 14:30
cim3

Végre: sok küszködés, kínlódás, halasztás után néhány napja megindult a forgalom az Öböl-vidék egyik legfontosabb új légikikötőjében, Katar új repülőterén. A Hamad International első menetrend szerint fogadott utasszállítója (különleges tesztrepülések, vagy például a Qatar Airways új típusának, az A350-esnek a februári bemutató érkezésén kívül) egy Fly Dubai járat volt Dubajból. Fél órával korábban azonban földet ért egy Qatar A320-as is, amely azonban VIP-járatként a megnyitó magas rangú meghívottjait hozta: ez lehetett egyébként a világ egyik legrövidebb különjárata az új reptértől alig néhány kilométerre lévő régitől.

A reptérnyitás első gépe az utashídnál...<br>(fotók: Hamad International, Airbus)

A másik érdekesség, hogy a Qatar Airways mindeközben nincs ott az első igazi felhasználó légitársaságok között. Mint arról korábban beszámoltunk, nyilván más nagy repterek és terminálok igen zűrös, hibákkal teli első napjainak tapasztalatai alapján született a döntés a „soft” indulásról, vagyis hogy eleinte csak tíz (egyrészt low-cost, másrészt nem annyira jelentős, kisebb nemzetközi figyelmet kiváltó) légitársaság üzemel itt, például az Air Arabia, a Pegasus vagy a Yemenia. Ráadásul a kiadott NOTAM szerint a két szuperhosszú pálya közül egyelőre csak az egyiket aktivizálták.

...az első igazi járat...

Az óvatosság a reptér előtörténete ismeretében érthető. A mostani adatok szerint 15 és félmilliárd amerikai dollárért felépült Hamad International eredeti átadási időpontja 2009 lett volna. Aztán világgá röppent a mágikus 12/12/12-es terv, vagyis hogy 2012. december 12-én indulna a forgalom. Azonban nemcsak ezt, hanem a tavaly tervezett indulást is el kellett halasztani: a Qatar Airways elnök-vezére, Akbar Al Baker természetesen a nyitó sajtótájékoztatón is kapott afféle kérdéseket, hogy tulajdonképp mi okozta a tavalyi start elcsúszását, de a szókimondásáról ismert légiipari személyiség ez alkalommal nem volt túl bőbeszédű, bizonyos, a hatóságok által számon kért nemzetközi standardokról beszélt, és azt indítványozta, hogy most már inkább a jövőről legyen szó.

...és a legelső menetrend szerinti utas

Ami tehát a jelen és a jövő számokba: a reptér mostani kapacitása évi 30 millió utas, a következő szakaszban ezt évi 50 milliósra növelik, de hallani a végső kiépítettség kapcsán 70 millióról is. A 138 check-in pult és az 50 útlevél-ellenőrző pont mellett az igazán fontos szám a jelenlegi 33 majd 41, később 65 utashíd.

Aki járt már a régi reptéren, tapasztalhatta, mennyire égetően fontos volt az új felépítése és beindítása. A Doha International már a csúcsforgalmi időn kívül is zsúfoltnak tűnt, ami azért is érthető, mert a forgalom dinamikája nem volt tekintettel a reptér szűkösségére: idén márciusban például egyetlen év elteltével majdnem 14 százalékos forgalomnövekedést mértek a tavaly márciusi utasszámhoz képest! Mindeközben a légikikötő és a honi légitársaság láthatóan mindent megtett az utasok kényelme és a jó benyomások érdekében, de azon senki nem tudott segíteni, hogy a régi reptéren például hely hiányában egyáltalán nincsenek utashidak.

Az új reptér a levegőből, előtérben a mecset

Egyetlen pálya kell, hogy a hatalmas forgalmat kiszolgálja, az állóhelyek jelentős része a terminálokhoz képest a pálya túloldalára kellett, hogy települjön, úgyhogy sok járat utasait vagy tízperces buszos zötyögés után lehet csak beszállítani, de azoknak is buszokra kell szállniuk, akiknek a járatai a pálya innenső oldalán, a fogadóépületek környékéről gurulnak startra. A katariak számára tehát a termináloknak egyébként fantasztikusan szép belső kialakítása mellett utasként az új légikikötőben az utashidak jelentik a legnagyobb változást és könnyebbséget.

Még csak félgőzzel üzemel a HIA, de az utasok nagyon élvezik a tágas és kellemes környezetet

A Qatar Airways számára pedig a reptérnyitás, és majdan az átköltözés azt jelenti, hogy végre felzárkózhat az öböl-környéki konkurenciához, nem utolsó sorban felkészülhet a 2022-es focivébé fokozott forgalmára, és ami a közvetlen haszon: forgalomba állíthatja új óriásgépeit. A társaság A380-asainak átadását éppenséggel nem a gyári folyamatok késleltették, hanem az, hogy a régi reptéren a kétszintes szupernagy utasszállítókat nem lehetett volna normálisan kiszolgálni, hiszen ezekhez a gépekhez mindenütt a világon külön nagy áteresztő képességű terminál-részeket, dupla (alsó és felső szintes) utashidakat kellett kialakítani, ezekre a Doha International területén nem volt esély, a Hamadon viszont egyszerre nyolc 380-ast tudnak majd kiszolgálni. Az új reptér hosszú pályái pedig biztonságos felszállást garantálnak a legnagyobb hőségben és teljes terhelés mellett is az óriásoknak.

A HIA várja az A380-as óriásokat

Gyanítható tehát, hogy a honi légitársaság életében 2014 lesz a legjelentősebb változások éve. Majd azért néhány hét elteltével (mostani tervek szerint május 27-én) a társaság átköltözhet a Hamad International modern, tágas világába, majd forgalomba állhat az első Qatar A380-as, és az Airbus ígérete szerint a világ legújabb szélestörzsű utasszállítója, az A350 XWB a kibocsátó társaság, a Qatar Airways színeiben kezdheti szolgálatát, ennek az évnek a negyedik negyedében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.