Percenként kamion, szép lányok, élő holtág
A répaszezonban alaposan felfejlődött a 125-ös vonal északi felének a teherforgalma, a csabacsűdi rakodáson kívül a héten szójavonat és kővonat is érkezett Szarvasra. Ráadásul mindez egy napon belül, ebbe a napba azonban az éjszaka is beletartozott.
A Stadler gyárbővítését ecsetelő sajtótájékoztatója után egyenesen vonatfotózni mentem, arra nem túl alkalmas ruházatban. Szerda délután, a gépcserét követően indult tovább Mezőtúrról Szarvasra a Gallicoop iparvágányára a CER magán-vasúttársaság szójával rakott tehervonata, ezt azon hirtelenjében le is kaptam. Aztán informálódtam, és kiderült, másnap reggel kővonat is várható, utána pedig a csabacsűdi rakott répavonatot viszik majd el, ez utóbbit ráadásul Csabacsűd és Szarvas között két részletben.
Az úti költségek a 125-ös vonal és Budapest között vasúton igen magasak, ráadásul egy reggeli fotózáshoz éjjel 2 órakor már föl kellene kelni. Így inkább a szarvasi éjszakázás mellett döntöttem. A helyi Tescóban bevásároltam, a legfontosabb termék a leárazott póló és egy meleg fölső a csövezéshez.
Kezd sötétedni, már csak kilenc óra, hogy valami történjen. Gondoltam, sétálgatok a városban, megnézem, milyen a vasútállomáson és a hipermarketen túl. Egyre több pozitív élmény ér, Szarvas nem hal ki a Barátok közt kezdésekor, fiatalok és öregek jönnek-mennek, zömében kerékpárral. A pesti villamoson később már itthon eszembe jutott, a szarvasi néni soha nem várná meg a 20 percenként járó tuját, hogy aztán elmenjen vele egészen két megállót. Ennél finomabban nem is lehetne arra utalni, mennyire fittnek tűnnek a szarvasi lányok...
Szarvas sokkal szebb a vártnál, a belváros történelmi emlékeit szépen kivilágítják, a Körös-holtág partját szépen fejlesztik. Bőven van időm az apróságokat is megfigyelni, fotózgatni, aztán megpihenni egy kedves játszótéren, ahol még mozdonyos építmények is vannak. Nem volt nagyon hideg, de amikor fáztam, mentem egy újabb kört a belváros felé.
Unalmamban elkezdtem számolni a kamionokat. Iszonyat menyiségű jármű dönget keresztül éjjel is Szarvason, a balkáni teherforgalmunk jelentős része. Éjféltől egy óráig 74 kamiont számoltam össze, ez több, mint egy jármű percenként abban az órában. Egy ilyen kedves város megérdemelné az elkerülő utat, aminek az építéséről hosszú évek óta szó is van.
Aztán valahogy, egyre lassabban csak eltelt a maradék idő. 4.30-kor kinyitották a vasútállomás várótermét, ahol már szélvédett helyen lehetett tovább várakozni a Mezőtúr felé tartó Bézére. A nap fölkeltével aztán beindult a fotózás, a terveknek megfelelően három tehervonatot is lefotóztam, és még majdnem világosban haza is értem.
Ami biztos: Szarvas az új kedvenc alföldi településemmé lépett elő.