Pest megye: már csak két útszakasz van zárva

MTI   ·   2013.06.17. 12:26

A hétvégi intenzív munkának köszönhetően hétfő reggelig megnyitották a forgalom előtt azokat a Pest megyei főutakat, melyeket néhány napja nagyrészt még víz borított, csupán néhány alsóbbrendű szakaszon folyik még a helyreállítás – tájékoztatta a megyei kormányhivatal és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a távirati irodát.

Tarnai Richárd megyei kormánymegbízott közlése szerint minden fontosabb útszakasz járható: átadták a 2-es főút Dunakeszitől Budapestig tartó szakaszát, ismét lehet közlekedni a 11-es főúton Visegrád és Budapest között, illetve a 12-es főút szinte teljes Pest megyei szakaszán. Megnyitották a 1201-es utat Ipolydamásd és Letkés között, feloldották a korábbi zárást a 2-es főúton Sződligetnél, s már Vácon is zavartalan a forgalom – tette hozzá a megyei védelmi bizottság elnöke.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút szóvivője elmondta, hogy a 12-es főút nagymarosi szakaszán még tisztítják, takarítják a burkolatot, de várhatóan délután végeznek a munkával. Addig csak a helyiek hajthatnak be, kerülni Kóspallag–Márianosztra–Zebegény felé lehet. Az 51305-ös úton Szigetújfalunál is tart még a helyreállítás, itt szintén délután várható a teljes zárás feloldása – fűzte hozzá a szóvivő.

A Tahitótfaluból Kisorosziba vezető út egy szakasza még mindig víz alatt áll, noha már levonult az ár. A közútkezelő szakemberei az árkok szélesítésével, illetve más módszerekkel próbálják elérni, hogy lefolyjon a víz. Egyelőre nem tudni, hogy mikor nyithatják meg a Kisorosziba vezető egyetlen utat – közölte Pécsi Norbert Sándor.

Kapcsolódó hírek