Piaggio Porter NP6: kompakt méret, nagy teljesítmény

iho   ·   2023.10.31. 12:05
00_piaggio_porter

A városi létnek minden bizonnyal megvannak a maga szépségei, előnyei. Ám a városban közlekedés már egy teljesen más műfaj. Főleg akkor, ha nem otthoni ügyintézésről, bevásárlásról, hanem munkavégzésről van szó. A kis távolsági áruszállítás olyan járművet követel, ami kompakt, könnyen navigálható még a legzűrösebb időszakokban is, ugyanakkor teljesítmény terén sincsen szégyenkezni valója. Hogy létezik-e ilyen autó a piacon? A jó hírünk az, hogy nagyon is!

Mi az, amit a Piaggio Porter NP6 kínál?

A kishaszongépjármű egyik legütősebb előnye, hogy bár kompakt, már ami a méreteit illeti, azaz könnyű vele még a dugó kellős közepén, vagy a zsúfolt parkolóban navigálni, ám a teljesítményét, ami ugye egyenesen arányosan kihat a hatékonyságára, nem érheti kritika. Így valósulhat meg az a fent is említett kép, amikor egy áruszállításra tervezett teherautó a legnagyobb könnyedséggel cikázik a városi őrület szívében úgy, hogy közben a raktér tárt karokkal várja a bepakolandó raklapokat, egyéb termékeket. Ez az első, amit erről a modellről érdemes tudni, és amiért újabb piros pontot érdemel az olasz autógyártás. De tovább is van, folytatjuk!

Zöld áruszállítás – ez komoly?

Igen, és nem a zöldáruk szállítására gondolunk, bár arra is tökéletesen alkalmas a jármű. Ám most elsősorban a zöld törekvésekre utalunk, azaz arra, hogy az autó környezetbarát jellemvonásokkal rendelkezik. Alapvetően a gyártósor egészére igaz, hogy olyan technológiák járulnak hozzá a nem mindennapi konstrukciók megszületéséhez, amik nagyban támogatják a környezet tudatos kímélését. Az ökológiai lábnyom így is óriási, és mára már egyértelművé vált, hogy a klímaváltozás folyamata nem visszafordítható. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy akkor már minden mindegy, lévén a jövő tervezése csak a jelen megélésén múlik. Ennek köszönhetően a tudatos, környezetbarát cégek még jobban rákapcsoltak arra, hogy a gyáraikból kikerülő autók teljesítmény terén kifogástalanul hozzák a tőlük várhatót, de ezzel együtt ne súlyosbítsák tovább az amúgy sem túlságosan rózsás klímahelyzetet.

Na, de túl az elméleten és az elveken, mindez miben nyilvánul meg? Például az alacsonyabb energiafogyasztásban, aminek az előnyei nagyon is pénztárcával érzékelhetőek. A fenntartási költségek tehát határozottan alacsonyak.

Egy autó, ami 1400 variációban kapható?

Igen! A négyféle alváznak (rövid vagy hosszú tengelytáv, szimpla vagy dupla kerék) és a különféle motoroknak, a felszereltségi szinteknek, a platótípusoknak és az ötféle színnek köszönhetően valósulhat meg ez a páratlan kombinálhatóság. Ez azért annyira vonzó információ, túl a nem mindennapi számon, mivel így ténylegesen egyéni igényekre szabható a vásárlás.

A kompakt méretekkel, keskeny vezetőfülkével rendelkező jármű kétségtelenül mozgékony, könnyen manőverezhető. Ezzel nemcsak a vezetés válhat egyszerűen nagyszerűvé, hanem a munkaidő is lecsökkenhet, mert nem kell a parkolókban sakkozni, vagy a különböző forgalmi helyzetekben megrekedni a nagy méretek okozta nehézkes navigáció miatt. A lenyűgöző rakodótér-kapacitáshoz professzionális konfigurálhatóság tartozik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek