Renegade-elfogás, Gripen–Ancsa-bemutató Kecskeméten

Kelecsényi István   ·   2016.07.01. 08:45
cim

(fotók: Kelecsényi István)

A Kecskeméti Repülőbázis csütörtökön megnyitotta kapuit, a Bizalom és Biztonságerősítő Intézkedések 2011. évi Bécsi Dokumentumot aláíró országok képviselői előtt.

A dokumentum előírásai alapján az aláíró államok képviselőinek biztosítani kell, hogy ismereteket szerezzenek többek között a kecskeméti Vitéz Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis napi tevékenységéről, megtekintsék a feladatok végrehajtásának előkészítését és részletes tájékoztatást kapjanak az ott folyó tevékenységről. A résztvevő államok képviselőinek biztosítani kell, hogy találkozzanak, és kötetlen beszélgetést folytassanak a parancsnoki és személyi állománnyal.

A rendezvényen bemutatták a Magyar Honvédség legkorszerűbb fegyverrendszerének, a JAS-39EBSHU Gripen harcászati repülőgépeknek az előkészítését, és feladatuk végrehajtását. Négy együléses és a jelenlegi egyetlen kétüléses Gripen előkészítését végezték a zónában. Utóbbit inkább a bemutató kedvéért húzták ki, nem látszott a tényleges repülésre felkészítés.

Először a 40-es oldalszámú Griff emelkedett a levegőbe, amely a Tiger Meet hadgyakorlatra a függőleges vezérsíkjára díszfestést kapott. A dinamikus bemutató és a landolás után a Renegade műveleti rendszert tekinthették meg az EBESZ-résztvevők és a média képviselői. A Renegade a NATO válasza volt az Egyesült Államokban végrehajtott 2001. szeptember 11-i terrorcselekmény után. A művelet célja terrorista céllal eltérített légi járművekkel szembeni fellépés, és annak megakadályozása, hogy a terroristák a gépet fegyverként használják.

Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a készültségi szolgálat harci repülőgépei elfogják a Renegade repülőgépet, majd lekényszerítik a megadott repülőtérre. A bemutató során a terrorista-gyanús repülőgépet a légierő 406-os oldalszámú An-26-os szállító repülőgépe szimulálta, és két Gripen fogta el, majd a bázis repülőtérre kísérte. Addig kell körözni a leszállt repülőgép felett, amíg az hajtóművét le nem állítja. A földön az erre kiképzett személyzet először körbeveszi a repülőgépet, és sugárzás valamint vegyi mintavétel után a terroristákat őrizetbe veszi.

A gyakorlatban szeptember 11. óta nem kellett ilyen tevékenységet végezni, és kétséges, hogy a pilótafülkébe bejutott terroristák engedelmeskednének-e a harci repülőgépek utasításainak. A legvégső esetben a Renegade során engedélyezett a polgári repülőgép megsemmisítése, a repülőgépen lévő ártatlan utasokkal, és személyzettel együtt.

Mindenesetre a gyakorlatot kiválóan oldotta meg a bázis személyi állománya, a végrehajtást az EBESZ-résztvevők tapssal jutalmazták.

Az biztos, hogy immár több mint egy évtizede, hazánkban egyedül a Kecskeméti Repülőbázison tart 24 órás készültséget – nyáron, esőben, hóban és hőségben egyaránt – a Légi Készenléti Szolgálat: a harci repülőgépek, a hajózók és műszaki állomány, hogy hazánkat megóvják egy szeptember 11. típusú terrorista támadástól.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek