Ritka gépek Ferihegyen: a különleges erők Herculesei

Repülésimádók izgatottan chateltek a fórumokon: sokan hallottak valami szokatlan lgt-hangot Ferihegy felől, de persze azt, hogy milyen gépek voltak ezek, nem lehetett látni a nem túl kellemes időben, ráadásul az ismert radaros oldalak sem jelezték a gépek mozgását.

A Budapest Airport jóvoltából most megoldódott a rejtély: az amerikai légierő két MC-130P Combat Shadow típusú gépe járt nálunk, az 1954(!) óta repülő, elnyűhetetlen Hercules azon változatai, amelyeknek feladata titkos küldetést végrehajtó alakulatok támogatása.

Ez egyrészt a US Special Operations, Különleges Hadműveletek katonáit és a felszerelésüket szállító MH-53-asok, UH-60-asok vagy más légitankolásra alkalmas helikopterek feltöltését jelenti a levegőben üzemanyaggal, vagy a már földön lévő erőknek utánpótlás szállítását, akár ejtőernyővel, akár alacsonyan repülve földközeli dobással.

Mindezt a gépnek ellenséges vagy – ahogy az amerikai légerő típusismertetője fogalmaz: „politikailag érzékeny” közegben kell végrehajtania, kis magasságban behatolva az illető övezetbe, minden külső segítség és minden felfedezhető berendezés használata nélkül. Ezért kapott a típus különlegesen fejlett, GPS-t és INS-t egy rendszerben kezelő navigációs szisztémát, ezért van a FLIR, az előre néző infra készülék, és ezért repülnek a pilóták éjjellátó berendezéssel, amihez persze megfelelően kell kiképezni a kabin belsejét, és a műszerfalat.

A US Air Force Fact Sheet is hangsúlyozza, hogy a gépet elsősorban éjszakai bevetésekre használják, és külső rádiókommunikáció illetve bármilyen fényforrás nélkül képes akár kötelékben végrehajtani a feladatait. Tegyük hozzá, az például komoly előny, hogy az alacsony berepüléshez nem kell bekapcsolnia a terepkövető radarját, így méginkább rejtve maradhat az esetleges támadók elől.

Kívülről is jól látszanak a gépen a védelmi rendszer elemei: a radarcsalik és a hőfejes rakéták elleni infracsapdák kivetői, a veszélyforrásokat lézerrel „megvakító” zavarók. És persze jól láthatók a szokásos szárnytartályokon túl kialakított gondolák, amelyekből a rugalmas tömlős töltőkosarat eresztik ki tankoláskor.

Az is árulkodik valamiről, hogy a gépnek négyágú légcsavarjai vannak, vagyis ez még nem a J-változat, a „Super Hercules” a maga erősebb és hatágú srófokat forgató hajtóműveivel, de ezek az Allisonok is elég jól muzsikálnak, a négy T56-A-15 révén földközelben is elég komoly, csaknem 290 mérföldes óránkénti sebességre képes a gép. Persze ennek az altípusnak a profiljához éppúgy hozzá tartozik, hogy tud nagyonis lassan és stabilan repülni, ezért lehet helikoptereket feltölteni vele, és ez is segít a pontos dobásban.

A típust a nyolcvanas években rendszeresítették, Panamában debütált, de repült az Öböl-háborúban, Boszniában, Afganisztában, mondhatni a mostani kisebb-nagyobb konfliktusok valamennyi helyszínén. Ebben a pillanatban 23 példánya dolgozik a légierő aktív állományában és négy a Légi Nemzeti Gárdánál.

Még egy érdekes adat a US Air Force ismertetőjéből: a gép 2001-es dollárárfolyamon számolva 75 milliót ér, lám már ezt is tudhatjuk róla.

De hogy ez a két MC-130P Combat Shadow honnan jött és a budapesti pihenő után merre repült tovább kissé zajos árnyalakként, arról – talán érthető mód – nem kaptunk semmilyen információt.