Ryanair: huszonöt új MAX

iho/repülés   ·   2018.04.26. 11:15
ryanair_boeing0

A megrendelés listaára hárommilliárd dollár, de természetesen a 737-es család régi és fontos vásárlója komoly, de nem nyilvános árengedményt fog kapni ebből. A most bejelentett vásárlás ugyanakkor egy korábbi beszerzési opció egy részének véglegesítése: így 135-re emelkedett a jellegzetes, kék-fehér festést kapó, legyártásra váró 8MAX-ek száma. A teljes MAX-megrendelés-állomány pedig már megközelíti a 4500-at, 96 vásárlóval.

A légitársaság a gép költséghatékonyságát emelte ki. A jelenleg használt, 189 üléses 737-800NG-khez képes a 8MAX 200 összesen 197 utast tud magával vinni – nem véletlen, hiszen ezt a maximális befogadóképességre kihegyezett típusváltozatot kifejezetten a Ryanair kérésére fejlesztették ki. Szintén csökkenti a költségeket az új, hatékonyabb szárnyvég és a kevesebbet fogyasztó CFM LEAP-1B hajtómű. Mindezek együttesen a fapados szerint tizenhat százalékos üzemanyag-megtakarítást és negyven százalékos zajszint-csökkentést jelentenek majd, négy százalékkal több utassal gépenként.

Ez a társaság volt az első megrendelője is a 8MAX 200-nak: 2014-ben száz gépet (és száz másikra opciót kötött le), majd a 2017-es párizsi légikiállításon újabb tíz példányt vásároltak. Az első Ryanair-féle gép várhatóan 2020 tavaszán állhat forgalomba.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek