Saját géppel harcol a szúnyogok ellen Győr!

iho   ·   2016.05.11. 15:19
cim

A Győr-Szol a péri repülőtéren mutatta be saját tulajdonú, használt PZL M18 Dromader típusú repülőgépét. A Győr-Szol (Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zrt. kiemelt nyári feladata a vérszívók elleni küzdelem, mondta Sági Géza vezérigazgató, és önkritikusan megemlítette a cég két évvel ezelőtti blamáját a szúnyogokkal vívott harcban.

„Miután kielemeztük a két évvel ezelőtti szúnyoginvázió tanulságait, Borkai Zsolt polgármesterrel közösen arra jutottunk: amennyire lehet, saját kezünkbe kell venni a szúnyoggyérítést Győrben. Ennek eredménye a 25 millió forintért vásárolt repülő. A gépet felújítottuk, korszerű berendezésekkel szereltük fel. Így a Dromader éjszaka is le tud szállni Péren. A repülőt már tavaly használtuk próbaüzemben, meggyőző hatékonysággal dolgozik” – mondta Sági Géza.

(fotók: Kisalföld.hu)

A Győr-Szol vezérigazgatója a Kisalföld kérdésére elmondta: „a gépben alig 600 repült óra van, vagyis több évtizeden át szolgálhatja a győrieket. A Dromader szerencsésen átvészelte a dél-szláv háborút, egy szerbiai hangárban bukkantunk rá”.

A lengyel gyártású, amerikai konstrukció alapján készült repülőgép vegyszertartálya 2500 liter folyadék szállítására képes. Két és fél óra repülési idő alatt 2000-2400 hektárt permetez le. A kiszórt vegyszer mennyisége a pilótafülkéből állítható. A Győr-Szol ettől függetlenül nem kíván kizárólag a saját tulajdonú repülőgépére támaszkodni.

„A Dromader mellett bérbe vettünk egy AN-2-es típusú repülőgépet a sikeres szúnyoggyérítés érdekében. Rendkívüli helyzetben számítunk alvállalkozók gyérítési munkájára is. Számításaink szerint a szúnyogirtás költsége 20-30 százalékkal csökkenhet idén a korábbiakhoz képest" – mondta Radnóti Ákos, Győr egyik alpolgármestere. A Dromader és AN 2-es vegyszertartálya közötti különbség jelentős: a saját tulajdonú repülőgép 1300 literrel több vegyszerrel képes magasba emelkedni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.