Sármellék: március végén indulhat a szezon

MTI/iho   ·   2015.03.22. 19:18

Benkő Attila, a repülőtér ügyvezetője elmondta: az orosz gazdasági helyzet még befolyásolhatja ezt az időpontot. A tavalyi járatindítás után idén ismét hetente közlekedik menetrend szerinti gép Sármellék és a moszkvai Vnukovo repülőtér között. Az orosz Utair légitársaság március 29. és október 18. között, vasárnaponként repül Sármellékre.

Az ügyvezető azzal folytatta: az azonban már biztos, hogy április 11-től újraindulnak a hévízi Mutsch Ungarn Reisen szervezésében immáron másfél évtizede több német nagyvárost Sármellékkel összekötő charterjáratok, amelyek sora idén svájci úti céllal is kiegészül. A szombatonként érkező és induló Frankfurt–Sármellék járatokat a Lufthansa üzemelteti, míg Berlinből, Düsseldorfból, Friedrichshafenből és Hamburgból az osztrák InterSky gépei repülnek a Hévíz-Balaton Airportra egészen október 24-éig. Több mint egy évtizedes kihagyás után érkezik újból charterjárat a svájci Zürichből is. A menetrend szerint az ugyancsak a Mutsch Ungarn Reisen szervezésében közlekedő InterSky járatok május 9. és szeptember 19-e között összesen hét alkalommal repülnek.

Benkő beszélt arról is, hogy a már hagyományosnak számító drezdai, erfurti és lipcsei charterek ugyancsak közlekednek idén is, változatlanul a német Salamon Reisen szervezésében. A Germania légitársaság repülői május 14. és szeptember 24. között csütörtökönként érkeznek Sármellékre. Újdonság idén a Balaton melléki repülőtér kínálatában a Green Travel által először indítandó törökországi charter. Antalyába a török Freebird légitársaság első gépe június 16-án indul és utoljára szeptember 1-jén érkezik, de az érdeklődés már most meghaladja az előzetes várakozásokat. Benkő Attila hozzátette: van olyan járat, amely már március elején teljesen megtelt. Benkő korábbi közlése szerint a múlt évben 33 ezer utas fordult meg a repülőtéren. Az oroszországi helyzet miatt idén lassabb forgalomnövekedésre számítanak, de így is legalább 36 ezer utast várnak. A Hévíz-Balaton Airport Kft. a legutolsó mérlegadatai szerint 2013-ban 286 millió forintos árbevétel mellett 31 millió forint veszteséggel üzemelt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek