Segítünk jeget törni a szerbeknek

MTI   ·   2017.01.16. 10:17

Óriási károkat okoztak a Dunán úszó jégtáblák Szerbiában, a jég megrongálta a kikötött hajókat és az úszó kávézókat, ezért a jégdugók feltörésére Magyarország két jégtörő hajót küld déli szomszédjához. Szerbiának csupán egyetlen használható jégtörő hajója van, így  a korábbi években is Magyarországtól kért segítséget, illetve magyar hajókat bérelt ki a jég feltörésére. A Duna és a Száva szerbiai szakaszán már egy hete betiltották a hajózást, a folyók nagy része ugyanis befagyott.

Szerbiában hétfőtől újabb hideghullámra lehet számítani. A várakozások szerint az utóbbi néhány nap enyhébb időjárását péntekig ismét fagyok váltják fel, a hőmérséklet -4 és -10 Celsius-fok között alakul, és havazás is lehet. A két magyar jégtörő hajót a Duna közös szerb-horvát szakaszán vetik be, miután szombaton a horvát és a szerb fél is jelezte, hogy a kialakult torlaszok miatt jégtörésre van szükség Magyarország déli határa és Vukovár között. Apatin térségében kétezer, Dálya térségében kétszáz méter hosszan alakult ki álló, illetve lassan mozgó jégtorlasz. Magyarország hétfő reggel – összesen 15 emberrel a fedélzeten – indította útnak a Baján állomásozó Jégtörő XI. és a Jégtörő VI. nevű hajóit, amelyek előreláthatólag már kedden munkához látnak.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Mobilitás

Tanulás a terepen – nyugat-balkáni városok érdeklődtek Szeged és Budapest jó közlekedési megoldásai iránt

Ekés András   ·   2026.03.11. 08:45

Ekés András, a Mobilissimus ügyvezetője és a Fairtiq kelet-közép-európai képviselője kollégáival a városi mobilitásban segíti három szerbiai város (Szabadka, Szávaszentdemeter és Aranđelovac), a montenegrói Tivat, a bosnyák Tuzla és az albán Himara önkormányzati és egyetemi szakembereit a gyakorlati példák megismerésében és elsajátításában.