Sikeres volt a debreceni járműparádé

Ács Attila   ·   2011.08.22. 09:30
dkvparade_fooldal_1

Kvázi „szezonzáró” rendezvényét tartotta augusztus 20-án a Debreceni Villamos Barátok Társasága. A tagoknak igen korán kellett kelniük, hogy az öreg tuják a meghirdetett időpontra kiérjenek a Nagyerdőbe, hiszen a reggeli oldtimer felvonulás és a Virágkarnevál miatt a Piac utcai szakaszon órákig szünetelt a villamosközlekedés is.

Az első kocsi hajnali fél négykor indult el, majd nem sokkal később meg is érkezett az Aquaticumhoz, hiszen az úton semmi nem akadályozta őket, a gyér forgalom miatt villámgyorsan lehetett haladni. Az első érdeklődők a nagyerdei szórakozóhelyek feltűnően jókedvű fiataljaiból kerültek ki, akik nem feltétlenül a tömegközlekedés iránt érzett vonzalmuk miatt környékezték meg a villamosokat, de rongálás vagy bármilyen egyéb atrocitás természetesen nem történt.

A játékokra (teszt, kvíz) óriási volt az érdeklődés, így az ajándéktárgyak is igen hamar gazdára találtak, de a DKV-s kulcstartókból és a különféle prospektusokból még a délután érkezőknek is jutott.

A 260-as pályaszámú favázas kocsit is rengetegen szerették volna kipróbálni, ezért a meghirdetetten felül még egy teljes kört futott, gyakorlatilag „teltházzal”.

Szerencséjük volt azoknak is, akik Bengálizni szerettek volna, hiszen a Virágkarnevál végére való tekintettel az aznapi tartalék, a 489-es is besegített a stadionból kiáramló több száz fős tömeg elszállításában.

Újdonságot jelentett a mostani rendezvényen az önjáró Ganz-Solaris trolibusz, illetve az Alfa Civis szólóbusz – ezekkel ugyan nap mint nap találkozhatnak a debreceniek, de ezúttal a vezetőfülkébe is be lehetett ülni, az esetlegesen felmerülő kérdések megválaszolásában pedig egy-egy járművezető állt rendelkezésre.

A következő hasonló rendezvényig sem kell már sokat várni, ez a tervek szerint szeptember 18-án lesz majd esedékes.

Bár műszaki színvonala és kora folytán akár ő is a nosztalgiaflotta része lehetne, egyelőre még – ha ritkán is – menetrend szerinti forgalomban közlekednek a Bengálik Debrecenben. Szegeden egyébként éppen augusztus 20-án búcsúztatták el a típust, a DKV-nál ez várhatóan az új villamosok forgalomba állása után, 2013-ban fog megtörténni<br>A képre kattintva galéria nyílik meg!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Tovább újul a nagykörúti villamosvonal

BKV/iho   ·   2025.05.22. 08:30

A Tátra utca és a Jászai Mari tér közötti szakaszon, korszerű zaj- és rezgéscsillapított technológia alkalmazásával végzett rekonstrukció által csökkenhet a villamosok menetideje, valamint a környezeti terhelés. A munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak.

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.