Sikeresen landolt a Sencsou–10 kínai űrhajó

MTI   ·   2013.06.26. 08:38

Az alig három köbméteres belső térrel rendelkező űrkapszula ejtőernyővel segített landolását és fedelének felnyitását élőben közvetítette a kínai televízió. Az orvosi vizsgálatot és az űrhajósok rövid akklimatizálódását követően elsőként Nie Haj-seng, a tábornoki rangú parancsnok hagyta el a gömb alakú kapszulát, majd Kína második űrhajósnőjét, Vang Ja-pinget emelték ki, akit Csang Hsziao-kuang követett.

Az űrhajósokat egy-egy karosszékbe ültették és néhány lépésre vitték, ahol üdvözlésük után valamennyien röviden nyilatkoztak a televízió riporterének. A földi irányítás pekingi központjában bejelentették: a Sencsou–10 sikeresen teljesítette küldetését. Csang Kao-li miniszterelnök-helyettes, a politikai csúcsvezetés tagja felolvasta a Kínai Kommunista Párt (KKP) központi bizottságának gratuláló levelét.

A kínai űrhajósmissziók közül ez volt a leghosszabb ideig tartó. Az első embert Kína tíz éve, 2003 októberében küldte az űrbe, a Sencsou–5 fedélzetén. Két évvel később már ketten, míg 5 év múlva már hárman indultak útnak. Az első űrhajósnő tavaly júniusban, a Sencsou–9 expedíciójával járta meg sikerrel az űrt.

A június 11-én felbocsátott Sencsou–10 legénysége először automatikusan, majd kézi vezérléssel csatlakozott az űrben 2011 szeptembere óta keringő Tienkung–1 (Mennyei Palota) kísérleti űrállomásmodullal. Az űrhajósok egészségügyi, tudományos kísérleteket folytattak, Vang Ja-ping pedig egy alkalommal űrbéli szemléltető fizikaórát tartott élőben általános- és középiskolásoknak.

A Tienkung–1-től kedden elbúcsúztak a kínai űrhajósok, küldetését a kínai űrprogram második szakaszában végleg befejezte. A következő, harmadik szakaszban épül majd meg a Tienkung–2 és a Tienkung–3 űrlaboratórium, s a tervek szerint 2020 körül kezdheti meg működését Kína első – 60 tonnásra, 10 éves szolgálatra tervezett – űrállomása. A távolabbi célok között egy Hold-expedíció is szerepel.

Kína a harmadik ország az Egyesült Államok és Oroszország mellett, amely rendelkezik azzal a technológiával és szaktudással, amely lehetővé teszi az űrbéli találkozások és dokkolási eljárások végrehajtását, valamint azt, hogy egy űrben keringő eszközre embert és eszközöket juttassanak.

Kapcsolódó hírek