SMS-sel támogatják a MÁV jegyvizsgálóit

iho/vasút   ·   2012.06.01. 08:00

Jelentősen javul a vonatok fedélzetén az utasok tájékoztatása, mert a jövőben a kalauzok SMS-ben kapnak tájékoztatást a vonatok közlekedését esetlegesen kedvezőtlenül befolyásoló eseményekről és a várható következményekről, így azonnal tájékoztatni tudják az utazókat – közölte a MÁV-Start Zrt.

A közlemény szerint a jegyvizsgálók szolgálati mobiltelefonjaikon szöveges üzenetben kapják meg a legfontosabb információkat a fennakadás okáról, továbbá az akadályoztatás elhárításának időigényéről és a késés várható mértékéről.

Ennek célja, hogy utazószemélyzet és így az utasok menet közbeni tájékoztatása jelentős mértékben javuljon. A vasúttársaság a vonaton utazókat egyúttal arra is biztatja, hogy már egy hosszabb, a menetrendtől eltérő megállás esetén is kérjenek információt a vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgálóktól.

„A MÁV-Start Zrt. kiemelt céljai és törekvései között szerepel az utasainak folyamatosan javuló tájékoztatása mind az állomásokon, a megállóhelyeken, mind pedig a vonatok fedélzetén” – fogalmaztak közleményükben.

Kapcsolódó hírek