Száz éves az első magyar női pilótaigazolvány

TTG Hírlevél   ·   2012.08.18. 08:00
cim2

Száz évvel ezelőtt, 1912. augusztus 15-én tette le a pilótavizsgát Steinschneider Lilly, így ő lett az első magyar nő, akit nálunk repülőgép vezetésére feljogosítottak. Honfitársaink közül egyébként az övé lett a 4-es számú pilótaigazolvány.

Steinschneider Lilly Magyarországon született, s mivel egy jómódú gyáros leánya volt, anyagilag megvolt a háttere a vágyához: ő ugyanis nagyon szeretett volna megtanulni repülni. Budapesten, a Rákosmezőn azonban még egy olyan gép sem volt, amelyen tanulmányait a siker reményében megkezdhette volna. Ezért kénytelen volt az ausztriai Wiener Neustadtba utazni, ahol jelentkezett az ottani pilótaiskolába. Sok nehézséggel kellett megküzdenie, de szívós kitartással és férfiakat megszégyenítő akaraterejével végül elérte a célját.

Amint a Wkipedia megemlékezik élete történéseiről, kiderül, miért nem lehetett jelen a magyar aviatika egyik legfontosabb korabeli eseményén. 1912. augusztus 20-án a Magyar Aviatikai Szövetség Pesten, a rákosi repülőtéren nagyszabású repülőversenyt szervezett. Ezen a versenyen az indulók között találjuk Steinschneider Lillyt is. Terveit azonban egy sajnálatos esemény meghiúsította: Etrich gépe, amellyel Bécsújhelyen letette a pilótavizsgát nem érkezett meg, így a közönség által annyira várt első női pilóta bemutatkozó repülése elmaradt. Első nyilvános felszállására végül 1912. október 6-án Nagyváradon került sor, ahol, 50-60 méteres magasságba emelkedett gépével. Földet érése után a mintegy kétezer fős ülő publikum elragadtatva éljenezte, és vállon vitték a hangárokhoz.

Az 1913-as Szent István-napi repülőversenyen Pesten, a rákosi repülőtéren Lilly a közönség nagy megelégedésére sikeresen szerepelt, és bár leszálláskor gépe nekiszaladt egy homokbuckának és összetört, a pilótanő sérülés nélkül, saját lábán távozott. A verseny hivatalos végeredménye szerint a pilótakisasszony megnyerte a gyorsasági versenyt, második helyezést ért el az egyhuzamban repülések versenyében (6 perc és 15 másodperc) és a levegőben töltött összidők versenyében (10 perc 7 másodperc). Lilly kiváló repülési képességeire nemsokára egy osztrák aviatikai cég is felfigyelt, mely állást ajánlott neki.

1914-ben férjhez ment és felhagyott a repüléssel. Kalandos életút után a hetvenes években halt meg, Wiener Neustadtban, ahol letette a pilótavizsgát, utcát neveztek el róla.

Kapcsolódó hírek