Lufik és gépek, programok földön-égen, alakul az Airshow Szegeden!

Márványi Péter   ·   2021.03.29. 12:00
DSC_0284

Ismét partner Börgönd, fiesztáznak az EB hőlégballonosai, várják Besenyeit, Verest és Lujót a helikopterrel, Ancsákat és az Apollo-köteléket, jön a Retro Sky Team, a német szívsebész bajnok, az olasz vitorlázó-műrepülő. és sok más produkció földön-égen.

– Sok bizonytalanság övezi az idei évet is, egy biztos, Szeged repülőnapot akar. Mint ahogy tavaly akart, és annak ellenére, hogy a körülmények felettébb kedvezőtlenek voltak, lett is egy különleges bemutató a szokásos időben. De most megint egy „igazi” reptéri repülőünnepre készülnek szeptember 10-12-én. Mondhatnánk, korai még erről beszélni, és az is érthető, ha Báló Tamás, az esemény főszervezője nem tud még minden konkrétumot, de amilyen időket élünk, a szándék is fontos.

– Az előző év rendhagyó volt: a belvárosba, a Tisza partjára vittünk egy rövid repülős programot a nemzetközi hőlégballon verseny megnyitójaként. De 2019-hez, és az azelőtti évekhez hasonlóan idén is háromnapos sorozatot szeretnénk szervezni a látogatóknak. Ahogy a közönség már megszokta, a tematikánk úgy épül fel, hogy a pénteki napon már kora délután jönnek a kisiskolások, óvodások, gyerekprogramokra, és hogy ismerkedjenek a repülőtérrel. A Szegedi Közlekedési Társaság buszokkal szállítja regisztráció alapján a csoportokat. Ahogy két éve nagy sikere volt, lesz egy esti show, látványos repülésekre készülünk.

(fotóink a 2019-es Szegedi Nemzetközi Airshow-n készültek)

– Ráadásul péntek az érkezések napja, és az igazi repülőbarátoknak ezek az órák éppolyan értékesek, amikor a résztvevők leszállnak Szegeden.

– Így van, akkor már meg lehet a gépeket tekinteni, lehet a pilótákkal barátkozni, és közülük lesz olyan, aki már pénteken este bemutatót fog nekünk repülni a szürkületben.

A szombati nap a klasszikus repülőnap, mi polgári repülőnapot szervezünk évek óta, úgyhogy civil fellépőkkel készültünk. Hét olyan külföldi partnerrel állunk kapcsolatban, akikkel már a szerződéskötés stádiumában van az együttműködésünk. Amit elárulhatok: hat éve az olasz Pioneer Team volt az első külföldi fellépőnk, a négy ultralight repülőgépből álló kötelék szerintem a legszebb program volt szürkületben péntek este. Őket sikerült visszacsábítani Szegedre. Úgy tudom, van köztük olyan pilóta, aki korábban a Frecce Tricoloriban is repült. A hét külföldi mellett nyilván a Magyarországról szokásosan érkező barátaink is itt lesznek velünk, akiket már megszokhattunk. Imreh Lajos, Lujó, a helikopterével elmaradhatatlan a szegedi repülőnapról, Besenyei Petivel is beszéltünk már, Veres Zoli – ha időpontot tud a naptárában találni – szintén ellátogat hozzánk. Én nagyon szeretem az Apollo köteléket Egerből, és a Goldtimer Alapítvány Li-2-ese sem maradhat ki. Gyakorlatilag a megszokott magyar mezőny mellett még hét-nyolc külföldi fellépővel számolunk jelenleg.

– Tavaly országszerte feltűnést keltett az a repülővilágban példamutató összjáték, együttműködés, ahogy Szeged és Börgönd a közel azonos időpont ellenére nem vetélkedett, hanem együttműködött a repülőnapjaik szervezésében.

– A fő egésznapos légiprogram idén is nálunk szombaton, náluk vasárnap zajlik. Most is azzal kezdtünk neki a szervezésnek, hogy Börgönddel együtt úgy gondoljuk, tavaly nemhogy gyengítette, inkább erősítette a két rendezvény egymást. Főleg azzal, hogy sikerült egy fantasztikus gépet és produkciót, a P-51 Mustangot közös erővel elhozni Magyarországra, amely így két repülőnapon is fel tudott lépni egy hétvége alatt.

– 2020-ban tehát a világ talán legjobb dugattyús vadásza repült mindkét helyszínen, előtte Szegeden, szombat délelőtt, külön hangárbemutatón ismerhette meg a gépet közelről a pilóta és a műsorvezető segítségével a közönség. Az idei sztárvendég?

– Igazából annyit elárulhatok, hogy mi most forgószárnyasban gondolkodunk, de még nincs végleges megállapodás. Abban megegyeztünk a börgöndi szervezőkkel, hogy ez a program mind a két rendezvénynek nagyon megfelelne. Ott tart az egyeztetés a fellépővel, hogy mindkét helyszínen meg tud jelleni.

A Szeged International Airshow nemzetközi polgári repülőnap lesz, tehát az a célunk, hogy minél több országból hívjunk meg fellépőket. Van Skandináviából, Angliából, Legyelországból, Franciaországból ígéretünk. Várható, hogy most is jön, két éve is járt nálunk a Retro Sky Team Szlovákiából, akik egészen hosszú és látványos programot hoztak el és mutattak be egy hétvégén többször is. Nagyon szerette a közönség a Trénerekkel, Ancsával, Po-2-essel repült, pirotechnikával megtámogatott harci jelenteket.

Ami nagyon fontos: terveink szerint Luca Bertossio vitorlázó műrepülő is jön Szegedre a vasárnapi Bajnokok Napjára. A fiatal olasz jónéhány világversenynek volt győztese, amúgy a magyar aviatika egyik kiemelkedő alakjának, a 62-es világbajnok műrepülő csapat tagjának, a Franciaországban élő Katona Sándornak a felfedezettje, tanítványa. Nagyon örülünk neki, hiszen tavaly már szerződésünk is volt vele, de végül vitorlázógéppel nem tudtuk bevinni a repülését a belvárosi részre, le kellett mondanunk, de azzal az ígérettel, hogy ha lehet, idén bepótoljuk. Fontos megjegyeznem, oda jutottunk a Szeged International Airshow szervezésében, hogy maguk a fellépők is jelentkeznek azzal, hogy szeretnének eljönni hozzánk. Lesz is több ilyen csapatunk, illetve jön majd ismét Martin Graf, a visszatérő szívdoki, német advance-kategóriás nemzeti műrepülő bajnok, aki korábban a kis piros Pitts kétfedelűvel, majd Extrával repült.

– Szegeden mindig nagy sikere volt a modellező csapatnak, ők is állandó résztvevők.

– Természetesen, úgy tervezzük, hogy ők is repülni fognak. Vannak motoros, illetve vitorlázó modellezők is nálunk, nyilván ők a barátaikat meghívják az ország többi részéről is, úgyhogy számítunk idén is rájuk. Kisebb létszámban siklóernyősök, sárkányrepülők is lesznek, egyelőre egy külföldi siklóernyő kötelékkel és az ejtőernyősökkel is egyeztetünk.

– Nagyon szerette a szegedi közönség, amikor a környékbeli mezőgazdasági pilóták repültek bemutatót, itt elsősorban Darazsec Andrásra és gépeire gondolok: remek élmény volt, amikor nem egy, hanem több, egyenként ezer lóerős AN-2-es dübörgött át kötelékben a repülőtér felett, tavaly pedig a Turbo Cmelákkal surrogott „Darázs” a víz fölött. Számíthatunk-e most is rájuk?

– Idén Darázs is elsők között jelentkezett, hogy szeretne jönni, Az Ancsája a program egyik fénypontja lesz: tavaly teljesen felújították, gyönyörű állapotba hozták, a kabint utasszállító ülésekkel látták el, nagyon várjuk, hogy megmutassa magát. A szomszédaink a szatymazi repülőtéren több An-2-essel dolgoznak, minden évben az a kérdés, hogy van-e esetleg ebben az időszakban az ország más területén munkájuk. Ha itthon vannak a repülőgépek, és a pilóták hadrafoghatóak, akkor szerintem ők is meg tudnak jelenni a repülőnapon, bízunk benne.

– Nehogy kihagyjuk magukat a szegedi pilótákat!

– Két repülőiskola működi jelenleg a szegedi repülőtéren, rajtuk kívül itt van a repülőklub, a modellezőkről az ejtőernyősökről már beszéltünk. Én kértem a két iskolát, hogy csináljunk közös bemutatót, látványos és komoly kötelék lenne, ha összeszednénk minden repülőgépet. Ezt az első két évben össze is hoztuk, de aztán annyira szűkké vált a szombati nap a rengeteg fellépő miatt, hogy ez kimaradt, de én szeretném idén újra visszahozni az egyik napra.

– Az alkonyat szombat este az egyik leglátványosabb műsorszámé, a ballonrepülésé. Úgy tudom, hogy a ballonosok részvétele az idei repülőnapon a korábbiakhoz képest is nagyobb mezőnyt és még nagyobb produkciót jelent.

– Öt éve kezdtük a hőlégballonosokkal az együttműködést, és ennek az az eredménye, hogy miután tavaly volt Szegeden egy elő Európa Bajnokság, 2021-ben mi rendezhetjük itt a FAI engedélyével a hőlégballon EB-t. Jelenleg 24 ország 84 versenyzőjét nevezték be, de ez a létszám kiegészülhet, a szándékunk az, hogy száz fölött legyen a ballonos csapatok száma. Az erre a versenyre érkezők lépnének a fel még a versenyszámok előtti fiestán, szabad örömrepülésen.

– Általában ilyenkor vagy innen indul a mezőny, vagy ide érkezik a repülőtérre.

– Igen. Ők hajnalban és napnyugta előtt, tehát napi kétszer repülnek. A verseny maga szeptember 13-án hétfőn indul, 18-án szombaton díjátadó programok lesznek. Azzal próbáljuk beleilleszteni a repülőnapi rendezvénysorozatba is őket, hogy a versenyzők számára biztosítanunk kell a lehetőséget edzőrepülésre, ezt kérték is. Bízunk benne, hogy minél több versenyző itt lesz néhány nappal korábban is, és a repülőnapon is sok ballont lehet majd látni a hivatalos verseny előtt. Megfestik majd az eget Szeged felett...

– Ilyenkor Szeged lakói arra ébrednek, hogy furcsa sárkányhangok jönnek az égből.

– És valaki benéz az erkélyen hozzájuk, ilyen is volt már.

– Szegeden a légibemutatók mellett mindig nagyon sok a program, a látnivaló a földön is.

– Azt szeretnénk, hogy a gyerekprogramokkal, illetve a földi programokkal idén is tele legyen a repülőtér, a katonai toborzósátortól kezdve az ugrálóvárakig, vendéglátóhelyekig, és mindenütt ott legyenek a piknikező családok. Kapcsolatban vagyunk az Ég Katonái hagyományőrző egyesülettel, ők is mentik és felújítják a régi repülőgépeket, és amennyire lehet, kiállítják bizonyos helyeken a tulajdonosok kérésére. Két évvel ezelőtt egy Mig-15-öst hoztak el hozzánk, most azt tervezzük, hogy az egyik, Kecelen lévő Mig-21-est fogják megmutatni, amelynek a felújítása pont erre az időszakra ér véget.

– És a mai katonák és eszközeik jönnek-e? Annak ellenére, hogy Szeged, mint említetted, kifejezetten a polgári repülés ünnepe és bemutatója, azért volt rá példa, hogy egy-egy termetes Mi-8-as vagy Mi-17-es helikopter is leszállt Szegeden, amit a gyerekek nagy örömére még belülről is meg lehetett nézni. Kétségtelen, most csak Mi-17-esről lehet szó, az utolsó üzemelő Minyó a napokban búcsúzott el.

– A tavalyi repülőnapon be tudott köszönni hozzánk a Tisza belvárosi szakasza fölé egy H145M könnyű helikopter, lehet, hogy idén is megteszi. Mi elküldtük a minisztériumnak a kérést, hogy nagyon szívesen látnánk a honvédség bármely járművét a programok alatt, és reméljük, hogy el is tudnak hozzánk látogatni.

– Nem beszéltünk még a vasárnapról.

– Tavaly egy nagyon fontos program elmaradt azzal, hogy nem tudtuk a repülőtéren megtartani a repülőnapot, ez lett volna vasárnap a Bajnokok Napja. Több olyan vendégünk is volt, aki valahol valamilyen bajnoki címet szerzett, és őket szerettük volna egy helyen egy közös fényképpel megmutatni a látogatóknak. megkezdtük a szervezést, és a repülősök mellett lehet, hogy lesznek más sportolók is. Illetve az is fontos infó még, hogy a hőlégballon EB-nek a hivatalos megnyitója vasárnap kora este lesz, és a támogatóink segítségével reméljük, hogy méltó programot tudunk szervezni a ballonosoknak és a szegedieknek, vagy a repülőtéren vagy a belvárosban.

Ahogy a szegediek megszokták, egész hétvégén ingyenesen szállítják a látogatókat a repülőtérre a Szegedi Közlekedési Kft. önjáró trolibuszai a belvárosból, mindenki számíthat arra, hogy könnyen ki fog jutni. De autós parkoló is lesz, ahogy eddig is minden évben, és a kétkeréken érkezőknek kerékpártárolókat állítunk fel.

– Végül: kiindultunk a legjobb verzióból, abból, hogy szeptemberre már nem lesznek extra megszorító intézkedések: gondolom, a szociális távolságot akkor is garantálni kell a területen. De azért csak meg kell kérdeznem, hogy van-e B-terv arra az esetre, ha a járvány és a korlátozások mégiscsak kitartanak addig?

– Én úgy gondolom, hogy látszik az alagút vége, és a szeptemberi időszakban minimális megszorítások lesznek. A repülőtér területe 190 hektár, tudunk, sőt, tervezünk is nagyobb területet kijelölni arra célra, hogy a vendégek minél szellősebben tudják itt eltölteni ezt a három napot. Az a tavalyi belvárosi rendezvényen jól látszott, hogy az emberek tudják, mit jelent ez a helyzet, óvatosak, fegyelmezettek voltak, mi pedig szándékosan nem szerveztünk oda vendéglátósokat, hogy ne álljanak sorba egymás nyakában bármiért. A repülőtér tehát adott arra, hogy egy nagyobb területet kijelölve szellősre tudjuk szervezni az Airshow-t. Ha bármi miatt nem lehet a repülőtéren szervezni, akkor el tudom képzelni, hogy visszamegyünk a belvárosba, a Tisza partjára idén is. Az is egy ideális helyszín, nyilván egészen más, mint a repülőtér, és a bemutatókat eszerint kell szelektálni, de mindenre fel vagyunk készülve, ilyen helyzetre is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek