Szellemkisvasút Királyréten

Vörös Attila   ·   2011.11.20. 20:00
400

Boszorkányok, szellemek, Drakula, Jack Sparrow, zombik, Piroska és a farkas. Egy Mk48-as, három vagon, több mint száz kisgyerek, sötét hideg éjszaka. A tavaly indult szellemkisvasút-program a Királyréti Erdei Vasúton olyan népszerű lett, hogy idén az eredetileg meghirdetett három alkalmat meg kellett toldani még egy járattal. A pluszvonaton kívül az egyes menetek kapacitását is megnövelték a kisvasúton, az eredetileg kétvagonos szerelvények három kocsival közlekednek.


November 19-én az iho.hu munkatársa is részt vehetett a programon<br>A képre kattintva tekintse meg krónikánkat a lidércjáratról!<br>(fotók: Vörös Attila)

Hazánk egyik legsikeresebb kisvasútja kétségkívül remek érzékkel ragadta meg ismét a célközönséget. Bár a program főleg a gyerekeknek szól, kísérőik számára is örök élményt nyújt a Kismarosi Ámulat Társulat előadása. A kisvasúti szerelvény mozgó színpadként működik, a nyílt pályán megállva, reflektorok segítségével világítják be az egyes helyszíneket. Nyomon követhetjük Piroska megmenekülését a farkas elől, zombik kelnek táncra sírjaik mellett, de Drakula, Jack Sparrow és a boszorkányok is előkerülnek a sötétből mindenki legnagyobb riadalmára. A végállomáson a mozdony körüljárása ideje alatt a tűzzsonglőrök műsora és egy séta a koromsötét erdőben tartja fenn a rémisztő hangulatot.

A hangulatot talán az alábbi félperces videóval tudnánk a legjobban átadni. Több mint száz csemete szurkol Piroskának, aki végül is sikeresen elzavarja a farkast...



A szellemkisvasútról és a Királyréti Erdei Vasút egyéb programjairól a kisvasút honlapján olvashatnak.

Az iho.hu köszöni a részvételi lehetőséget a szervezőknek!

Kapcsolódó hírek