Szeptember 11, a történések és a máig szóló tanulságok

iho/repülés   ·   2021.09.11. 09:00
UA175cr

Az utasszállítók mint fegyverek. A légiközlekedés húsz év alatt  sokkal biztonságosabbá vált, de a kihívások köre is bővül.

Egy rettenetes nap örökre belénk égett menetrendje, ahogy a 15. évfordulón összefoglaltuk: az American 11-es járata, egy 767-es csapódott a World Trade Center északi, a United 175-ös 767-ese a WTC déli tornyába, az American 77-es járata, egy 757-es a Pentagont vette célba Washingtonban, a United 93-as járata, szintén egy 757-es a géprablók hatalmába került ugyan, de Pennsylvaniában lezuhant, amint az utasok megpróbálták visszaszerezni a gép feletti uralmat a terroristáktól. A járatok kiválasztásának nyilvánvaló szempontja: az eredeti célállomás mindegyik esetben a nyugati part, Los Angeles vagy San Francisco, vagyis a gépen sok kerozin volt, ami nagy pusztítást okoz, és kevés utas, akikkel szembe kellett néznie az eltérítőknek. Az összehangolt támadás annyiban kudarcos volt, hogy az utólagos feltételezések szerint a 175-ös és a 93-as járatnak is Washingtonban, feltehetően a Fehér Házba vagy/és a Capitoliumba kellett volna becsapódnia.

Amire nem számítottak az akkor a repülés biztonságával foglalkozók, az az volt, hogy a terroristák ezalkalommal nem egyszerűen eltérítettek egy-egy gépet és az utasok és a személyzet életének fejében próbáltak elérni valamit, hanem háborús fegyverként használták a hatalmukba került utasszállítókat, még a fedélzeten lévők élete is másodlagos volt a számukra, a lényeg: mennél nagyobb kárt, mennél több ember halálát okozni a becsapódó gép révén a földön.

Illetve van olyan feltételezés, amely szerint az Al Kaida végső célja az volt, hogy az ellenség, az Egyesült Államok legfontosabb gazdasági – WTC – és hatalmi-politikai – Pentagon, Fehér Ház, Capitolium – központjainak megsemmisítése révén elérjék magának az amerikai államszervezetnek az összeomlását. Más kérdés, hogy ebben a logikában tévedtek, egy olyan struktúrát, mint az USA, nem lehet csak azzal kivégezni, hogy a vezetési pontokat támadják, épp mert a szervezettség sokmindenben az elemek önállóságára épül, az első sokkhatás és zűrzavar után mindenki, akinek döntenie és cselekednie kellett, döntött és cselekedett, és ezért lehetett elkerülni a még nagyobb katasztrófát. Példa erre, ahogy a lokális irányítók közreműködésével sikerült baj nélkül a földre hozni a levegőben lévő gépeket.

Elgondolkodtató összefoglalót közölt az évforduló kapcsán az IATA, a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség. A légiközlekedés fenyegetettsége azóta sem szűnt meg, a dokumentum idézi az azóta történteket: a 2001-ben leleplezett cipőbombás utast, a 2006-ban történt robbantásos kísérletet, vagy amikor az utas az alsóneműjében, vagy a tehergépre feladott printer-alkatrészekben fedeztek fel robbanóanyagot. A Metrojet gépének pusztulása pedig arra irányította a figyelmet, mekkora lehet a kockázat belülről, a repülőtéri alkalmazottak felől is.

Mindezekre válaszoltak a biztonsági rendszerek a további korlátozásokkal és intézkedésekkel, a pilótafülkék ajtajának megerősítésétől a folyadékok tilalmáig, a testszkennerektől az utazóközönség számára nem látható eljárásokig. A IATA értékelése szerint mindez valóban biztonságosabbá tette a légiközlekedést, de a biztonság állandóan növekvő kihívás, a mainál is sokkal inkább integrált megközelítéseket követel például az informatikai veszély, a drónok és a „belső fenyegetések” megjelenése.

Willie Walsh, az iparág egyik kiemelkedő vezetője, aki a British Airways csoport éléről került tavaly ősszel az IATA vezérigazgatói székébe, azt is felidézte, hogy szeptember 11. óta miféle további megrázkódtatások érték a légiközlekedést: 2003-ban a SARS járvány, majd az iraki háború okozta újabb terrorhullám, a 2008-as gazdasági válság, de egyik sem végzett akkora pusztítást az ágazatban, mint a Covid. Ami ezeknek a történéseknek a közös tanulsága, hogy a kormányok egyoldalú probléma-kezelése nem nyújt megoldást, az államok és az ipari partnerek közös lépései szükségesek, és ennek fényében bírálja Walsh keményen, mint ahogy azt korábban is megtette, a mostani járvány során hozott kormányzati intézkedéseket.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek